HAZA RÉGIÓ Nesze neked Komárom!

Nesze neked Komárom!

843
hirdetés

Obrázok1Sokszor leírtuk, igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy a komáromi új közúti hídnak az őrsújfalusi területen való felépítése egyet jelent majd a járási székhelynek a nemzetközi forgalomból való kivonásával, illetve azzal, hogy a teljes teherforgalom ezentúl a városon halad keresztül. Minderre most bizonyítékul szolgált a nyilvánosságra került közlekedésfejlesztési jelentés is.

Ennek értelmében Komáromban a vasúti közlekedés továbbra is provinciális jellegű lesz, egyetlen hazai, vagy nemzetközi gyorsvonat nem áll majd meg a városban. Ennek feltétele ugyanis az volt, hogy Komáromnál olyan híd épüljön, amely a közúti közlekedésen kívül a vasúti szállításban is szerepet kaphat. Ilyen volt a hetvenes évek közepén nemzetközileg is jóváhagyott tervezet, amely közvetlen összeköttetést biztosított volna a Pozsony-Budapest, illetve az északi országrész és a déli államok között. A jelenlegi komáromi vasúti híd már nem alkalmas személyszállításra, így azután a a járási székhely keleti részére tervezett többfunkciós híd építésének elodázása miatt, illetve az őrsújfalusi térség sürgetésének eredményeképp az államvasutak nem számolnak a Pozsony-Komárom közötti vasútvonal elektrifikációjával. Ami viszont várható is volt, az az észak-déli közútforgalom egy részének átterelése Komárom felé. A mellékelt rajz viszont azt bizonyítja, hogy a komáromiaknak számolniuk kell azzal, hogy alaposan megnövekszik a városon áthaladó kamionforgalom. Minderre érdeklődve várjuk Bastrnák Tibor expolgármester magyarázatát. Az üggyel részletesebben lapunk 3. oldalán Farkas Iván, az MKP alelnöke foglalkozik.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleVadkender a hetényi erdőben
Next articleIpari park létesülhet Andódon