Kezdőlap BELFÖLD Nem változott a magyar elsősök száma Szlovákiában

Nem változott a magyar elsősök száma Szlovákiában

63
MEGOSZTÁS

iskolasokMintegy 5400 gyermeket írattak be az idén Szlovákiában a magyar tannyelvű alapiskolák első osztályába. Ez a szám nagyjából az utóbbi néhány év átlagának felel meg – hangzott el szombaton a Kassához közeli Buzitán a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.

    A helyi római katolikus templomban tartott ökumenikus istentisztelettel egybekötött ünnepségen, amelyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és a buzitai önkormányzat szervezett, bemutatkoztak a magyar elsősök képviselői, és bemutatták a pályakezdő felvidéki magyar pedagógusokat is.
    Tanévnyitó ünnepi beszédet Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke mondott.
    A magyar kormányzat nevében Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a résztvevőket.
    “A határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradásának egyik kulcsa, hogy nemcsak kötelesség, hanem öröm is legyen magyarnak lenni, magyar iskolába járni” – jelentette ki Prőhle.
    “Ma, amikor olyan sok szó esik Közép-Európa versenyképességéről, akkor a kétnyelvű közegben felnövő gyerekek komoly versenyelőnnyel bírnak” – mutatott rá a helyettes államtitkár az MTI tudósítójának nyilatkozva. Megjegyezte: a magyar nyelv ismerete nemcsak a magyar kisebbségi közösségek számára fontos, hanem hozzájárul az adott országban élő többségi nemzet sikerességéhez is.
    A szlovák oktatásügyi tárca adatai szerint a szeptember 2-án kezdődő új tanévben mintegy 3 300 alap- és középiskola nyitja meg kapuit több mint 700 ezer tanulóval.
    Az általános iskolák első osztályába országos szinten rekordszámú, 54 ezer gyereket írattak be.
    A tanévkezdet komoly gondja, hogy késnek a tankönyvek. Ez a probléma a magyar iskolákat is érinti.


MTI

hirdetés