HAZA BELFÖLD Kiska: Az Alkotmány főképpen az alkotmányos tisztségviselőket kötelezi

Kiska: Az Alkotmány főképpen az alkotmányos tisztségviselőket kötelezi

720
hirdetés

Mindenki számára kötelezettség meghajolni az Alkotmány előtt, de ez különösen igaz azokra, akik választott vagy kinevezett alkotmányos funkcióiban dolgoznak – mondta a szeptember 1-i szlovák államünnep kapcsán Andrej Kiska államfő.

Hozzátette, hogy ezen funkcionáriusok kimondott felelőssége az Alkotmány megfelelő alkalmazása. Kiska felhívta a figyelmet, hogy az Alkotmányt személyes, csoportos vagy politikai érdekekre való tekintet nélkül mindenkinek egyformán el kell fogadni.
Mi, akik már negyedik éve látjuk, hogy alkotmányellenesen jár el a szlovák kormány pl. a kettős állampolgárság, de számos kisebbséget érintő kérdésben, jogosan vonhatjuk kétségbe ezen alkalmazottak Alkotmányhoz való hűségüket. Minden esetre ma, szeptember 1-én a Szlovák Alkotmány Napját ünneplik Szlovákiában.
Kiska szeptember 1-i nyilatkozatában elmondta, hogy úgy látja, a szlovák társadalom nagy része érdektelenül fogadja ezt az ünnepnapot. Ugyanakkor leszögezte, alázattal és felelősséggel kell tekintenünk az Alkotmányra. Úgy véli, akkor válhat a Szlovák Alkotmány Napja valódi ünneppé, ha mindenki, aki jogosult vagy kötelezett arra, hogy dolgozzon a szövegével, az úgy jár el, ahogyan azt az egész állam, a társadalom és az egyén érdeke megköveteli.
Szlovákia Alkotmányát 1992. szeptember 1-jén ratifikálták, életbe 1992. október 1-jén (néhány rész pedig 1993. január 1-jén) lépett. Felépítését tekintve preambulumból és kilenc fejezetbe sorolt 156 cikkelyből áll. Módosításához vagy kibővítéséhez a parlamentben háromötödös többség szükséges, ez eddig nyolcszor történt meg.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleNem változott a magyar elsősök száma Szlovákiában
Next articleVilágsztárok meztelen fotói kerültek nyilvánosságra