HAZA RÉGIÓ Milliárdos támogatás a Dél-komáromi kórháznak

Milliárdos támogatás a Dél-komáromi kórháznak

1017
hirdetés

dddddddA Selye János Kórházban Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott, dr. Ferencz Péter a Selye János Kórház főigazgatója és városunk polgármestere dr. Molnár Attila tartott sajtótájékoztatót december 11-én. Egy kormányzati intézkedésnek, valamint egy elnyert pályázatnak köszönhetően az intézmény gazdálkodása stabil alapokon nyugszik, valamint működés hosszú távon biztosított.

A kormány országosan összesen 680 milliárd forintot biztosított az átalakításon átesett egészségügyi intézmények fejlesztésére. Ebből közel 1 milliárd forint jutott a Selye János Kórháznak egy építési és eszközbeszerzési projekt megvalósításához, ami az infrastruktúra fejlesztését, a gazdaságilag hatékony és betegbarát működés kialakítását, valamint az egészségügyi színvonal, illetve a munkafeltételek minőségének javítását szolgálja.

A Selye János Kórház építési beruházásra és fűtéskorszerűsítésre 88 milliót, orvosi eszközfejlesztésre 477 milliót, bútorzatfejlesztésre 50 milliót, informatikai fejlesztésre 71 milliót, míg a projekt szakmai megvalósítását támogató tevékenységre 62 milliót fordíthat – mondta el Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott.

A támogatási szerződést a napokban aláírtuk és a tervezés is megkezdődött. Az átalakítás 2014 nyarán indul és 2014 végén, 2015 elején zárul. Ez magában foglalja a belgyógyászati osztály bővítését, a nappali ellátási osztályon az ideálisabb körülmények kialakítását. A beruházás nem csupán a kórházat, de a rendelőintézetet is érinti. A fűtéskorszerűsítésnek köszönhetően komoly költségeket takaríthatunk meg. Új profilként aktív reumatológia is működik a Selye János Kórházban, teljes kapacitással, 100 százalékos ágykihasználtsággal. Év elején szintén egy pályázatnak köszönhetően a legmodernebb fizioterápiás eszközöket vásárolhattuk meg, jövő év elejére pedig elkészül a balneoterápiás blokk is, szénsavkáddal és négyrekeszes galvánkezeléssel. Új diagnosztikai eszközöket szerzünk be, röntgen- és ultrahangkészülékeket, illetve egynapos sebészeti eszközöket is – nyilatkozta a Selye János Kórház főigazgatója.

Egy másik kormányzati projektnek köszönhetően sor kerül az egészségügyi intézmény adósságkonszolidációjára is.

A Selye János Kórház 202 millió forintos támogatásban részesül, hogy a lejárt tartozásait mielőbb kiegyenlítve egy olyan költségvetési évet kezdhessen meg, ami a betegellátás biztonságát és a biztos munkahely érzetét szolgálja – jelentette be Czunyié dr. Bertalan Judit. Ezzel kapcsolatban dr. Ferencz Péter főigazgató elmondta, hogy ez a pénz elegendő arra, hogy a kórház tartozásainak közel 90 százalékát kifizessék, így gazdaságilag stabil évnek nézhetnek elébe.

A sajtótájékoztató végén dr. Molnár Attila polgármester úgy fogalmazott, hogy a fenti intézkedéseknek köszönhetően mind a betegellátás, mind a munkahelyek megtartásának szempontjából a Selye János Kórház működése hosszútávon biztosítottá válik.

Végezetül a jelenlévők helyszíni bejáráson tekintették meg az intézmény osztályait, illetve a kórházban folyó betegellátási munkát.

Tavaly óta új szakmai struktúrában működik a Selye János Kórház. A krónikus belgyógyászati, az aktív reumatológiai és az ápolási osztály, valamint a nappali kórházi részleg és a 24 órás gyermekgyógyászati ellátás mellett egynapos sebészeti- és nőgyógyászati műtéteket is végeznek.

– Ezek tervezhető, tehát nem akut beavatkozást igénylő műtétek. Ebben az esetben a kórházban töltött idő nem haladja meg a 24 órát. Kivizsgált betegek érkeznek hozzánk, majd megtörténik a műtét, az azt követő megfigyelés után pedig hazabocsájtjuk a pácienseket. Az elvégezhető műtétek típusát jogszabály határozza meg. Bizonyos feltételeknek is teljesülniük kell, például olyan betegek operálhatóak, akik az otthoni gyógyulásukhoz segítséget kapnak, akiknek a közlekedése megoldott, és bizonyos távolságon belülről, tehát a megyéből érkeznek hozzánk. Jó szakmai együttműködésünk van a tatabányai Szent Borbála Kórházzal, ha szövődmények lépnek fel, akkor szükségessé válhatnak a komolyabb beavatkozások. A tapasztalatok azt mutatják, hogy erre alig van szükség – magyarázta a kórház igazgatója, dr. Ferencz Péter.

Az egynapos sebészet során végzett műtétek száma hónapról hónapra nő.

– Ezeket a beavatkozásokat azok a kollégák végzik, akik korábban a sebészeti, illetve a szülészeti-nőgyógyászati osztályon dolgoztak, de jönnek orvosok Győrből, Tatáról és Tatabányáról is. A jövőben bővítenénk a műtéti skálát, szeretnénk szemészeti, orr-fül-gégészeti, traumatológiai és urológiai műtéteket is végezni – tette hozzá az igazgató.

Mózes Hajnalka nőgyógyászati műtétre érkezett a Selye János Kórházba.

Reggel 7 körül megtörtént a betegfelvétel, a délelőtt folyamán pedig végrehajtották a körülbelül 20 perces beavatkozást. Már most nagyon jól érzem magam, akár haza is tudnék menni. Remek dolognak tartom, hogy a Selye János Kórházban igénybe lehet venni ezt a műtéti eljárást. Bensőséges hangulata van ennek az intézménynek – vélekedett Mózes Hajnalka.

A Selye János Kórházban hotelszolgáltatást is igénybe lehet venni. Ez azt jelenti, hogy ellenszolgáltatás fejében a beteg néhány napig a kórházban maradhat, ahol teljes ellátást és megfigyelést biztosítanak számára.

komarom.hu

hirdetés
Previous articleBővítené a szlovák államfői tevékenységet Robert Fico
Next articleKihirdette a jövő évi választások időpontját a szlovák parlament elnöke