HAZA RÉGIÓ Miért jó a házasság?

Miért jó a házasság?

2632
hirdetés

2Döbrentey Ildikó és Levente Péter művészházaspár voltak vendégei a házasság hete kapcsán szervezett február 13-ai előadói estnek, amelynek egyértelmű célja volt a házasság intézményének népszerűsítése. A polgármesteri hivatal dísztermébe érkezett érdeklődőket Máté László református lelkész köszöntötte. Az est házigazdája Hamrák Zsófia tanácsnok asszony volt.

A mai estét a szőnyi és a komáromi protestáns gyülekezet közösen szervezte. A két református, az evangélikus és a baptista felekezet. Ez a hét a házasság hete. Január elején vetődött fel az ötlet, hogy Komáromban is szervezzünk egy ilyen estét. Döbrentey Ildikó és Levente Péter pedig örömmel vállalták, hogy előadói estjükkel eljönnek városunkba is – mondta Máté László református esperes-lelkipásztor.

A művészek negyvenöt éve töretlenül tartó házassága, ahogy ők nevezték: szövetsége teremtett alapot a példamutatásra. A pár saját élettapasztalatain keresztül igyekezett felvázolni a házasság intézményének alapvető pilléreit, megmutatni a kiutat a párok szétválásához vezető nehéz helyzetekből.

Azt hittem, hogy én tökéletes vagyok. Meg voltam győződve arról, hogy én monogám vagyok. Minden nőnek bókolok, de csak a feleségemnek udvarolok. A pénzt hazaadom. A munkán kívül pedig minden időt a feleségemmel töltök. Lehet ennél tökéletesebb egy férfi? Erre a feleségem mondta, hogy igen! – hangzottak Levente Péter szavai az előadás során.

Az egyházak helyi vezetőinek személyes példamutatása helyben is egy létező mankó a házasodóknak és a házasságban élőknek.

Mind a négy gyülekezet vezetője házasságban él. Reményeink szerint olyan példát mutatunk, ami vonzóvá teszi a házasságot azok számára, akik megkérdőjelezik vagy bizonytalankodnak. Az egyházközösségek alkalmaikkor, igehirdetésekkor a házasságra igyekeznek nem úgy tekinteni mint egy intézményre, hanem rámutatnak arra, hogy miért jobb házasságban élni – tette hozzá az esperes úr.

A Magyarországon kötött házasságok fele válással végződik ma hazánkban, ezért minden olyan kezdeményezés, amely a házasságot népszerűsíti, nemcsak társadalmilag, de lelkileg is hasznos. A komáromi alkalmat egy újabb követi majd Szomódon.

komarom.hu

hirdetés
Previous articleA Léva kosárlabdacsapata szakította meg a Komárom hazai sikersorozatát
Next articleAz örökbefogadás esély a gyermeknek