HAZA RÉGIÓ Megújul a toronyóra

Megújul a toronyóra

818
hirdetés

360px-Komárno15

Több mint hatvan évvel ezelőtt megállt a komáromi református gyülekezet templomának toronyórája, amely 1839-től mutatta a komáromiaknak a pontos időt. Ekkor készült el a budapesti Rauschmann József órásmester műhelyében a szerkezet. A gyülekezet kezdeményezésére most nem csupán az óraszerkezetet javítják meg, hanem megtisztítják és átfestik a négy óralapot is. A felújított szerkezetet március 13-án, a vasárnapi istentisztelet után, 11 órakor indítják el és minden órában kondulással jelzi majd a pontos időt. A több háborút, tűzvészt átélt, muzeális értékű, s végre felújított szerkezetet március 17 és 28 között minden csütörtökön 10 óra 10 perckor, illetve 15 óra 10 perckor tízfős csoportokban lehet majd megtekinteni a református templom tornyában, a felújított harangokkal egyetemben. Az órafelújítás eseményeit fotokiállításon mutatják be az érdeklődőknek. A csoportok jelentkezhetnek a 035/7702 689-es telefonszámon, illetve a reforkom@gmail.com email-címen. A gyülekezet tagjai március 12-én és 13-án ismét megrendezik a Kézről kézre jótékonysági cserebere akciót, amelynek a helyszíne a régi főposta épülete lesz (a Jókai utcán, a református kollégium mellett). A rendezvény bevételét az órajavítás költségeire fordítják.

DUNATÁJ HETILAP 9/2016

fotó: wikimedia.org

hirdetés
Previous articleHáromszor volt teltház a Saul fián
Next articleIsmét parlamenten kívül rekedt az MKP, Kotleba 8%-ot szerzett