Kezdőlap RÉGIÓ Meghalt Komárom legidősebb polgára

Meghalt Komárom legidősebb polgára

305
MEGOSZTÁS

Lapzárta után kaptuk a szomorú hírt, hogy életének 102. évében örökre eltávozott szerettei köréből Paszternák Annus néni, Komárom legidősebb polgára. A sok megpróbáltatást és szenvedést átélt Anna nénivel 100. születésnapja alkalmából készítettünk riportot.

 

Látogatóban a százéves Anna néninél

Amikor ezek a sorok megjelennek, a komáromi Paszternák család már készülődik a hétvége nagy eseményére, a szeretett édesanya, anyós, nagymama százéves lesz. Gyengén lát, járókerettel közlekedik a lakásban. Délelőtt menye gondoskodik róla, délutántól a fia veszi át a szolgálatot. Ősz haját azért a fényképezés előtt még megfésülteti.

Kántorjánosiban volt gazdatiszt az édesapja. Az uraság messze a tanyától élt, megbízott mindig pontosan elszámoló intézőjében. Nővérével és anna1-225x300bátyjával boldogan éltek távol a város zajától. Az alapiskolát már Tokajban végezte. A háború előtt egy ismerősük Komáromba jött a széntelepre irodai alkalmazottnak, s mivel tudta, hogy szűkös a dohányellátás, az egyik ismerősével, Paszternák Jancsival (valódi keresztneve Jenő, de a komáromiak még Jancsiként emlékeznek rá) küldött egy csomag dohányt számukra. Az akkoriban már nagylánnyá cseperedett Annácska ekkor találkozott először a fiúval, s ahogy az már a romantikus regényekben történni szokott, rögtön szerelmesek lettek egymásba.

Boldogságuk azonban nem sokáig tartott. Zsidók voltak, s jöttek az üldöztetések. A fiatal Jancsit munkaszolgálatra vezényelték. A munkaszolgálat után azonnal eljegyezték egymást. Pár héttel később a fiatal vőlegényre újból mundér került. Anni néniék a családdal ekkor Pestre költöztek. Itt sem bújhattak el, a gettóba zárták őket. Anni nénire is felkerült a sárga csillag, s egy nap beterelték őket a marhavagonba, Bergen Belsenben nézte végig, ahogy a koncentrációs tábor kazánjainak füstjével távoznak az ismerősök. Jancsi akkoriban Mauthausenben éhezett. Onnan gondolt jegyesére, s talán ez is segített neki megerősíteni élni akarását.

Egyike volt azon keveseknek, akik ha csontsoványan is, de hazajöttek. Néhány hónap múlva kopogtattak házuk kapuján. Anna néni néni volt, egész vagyona egyetlen kofferben rejtőzött. Időközben a pesti gettóban meghaltak a szülei, akik egy hónappal élték túl a háború végét. ╔ket előbb egy tömegsírba temették, majd a Kozmai utcai temetőben helyezték végső nyugalomra.

Megfogyatkozott a család, a harminchat unokatestvérből csak ketten élték túl a borzalmakat.

A fiatalok összeházasodtak és a szülők Tolnai utcai pékségében kezdtek el dolgozni. Anna néni a dagasztás mellett varrt is. Azután 1947-ben megszületett az első kisfiú, Sándor, egy évvel később pedig Antal. Bizony, az ő életük is kész regény, hiszen Sándor 1968-ban disszidált. Odakint két lánya született, egyikük Philadelphiában él, s az ő révén Anna néni már háromszoros dédnagymama. Másik lánya néhány nappal ezelőtt ment férjhez Tel Avivban. Érdekes, még Sándor felesége is megtanult magyarul  – külön iskolába járt – csak azért, hogy Anna nénivel szót tudjon érteni, s az sem titok, hogy a három dédunoka is magyarul szólítja a nagymamát, ha felhívják telefonon. Sándor 2005-ben halt meg Zürichben.

Antal fia Kassára vonult be tényleges katonai szolgálatra, ahol megismerkedett egy miskolci kislánnyal, Kertész Zsuzsikával. Egyre többet találkoztak, s végül ebből a szerelemből is házasság lett. A fiatal tanítónő Magyarországról átköltözve követte párját Komáromba. Az akkor már textilmérnök Antalt munkahelye Tanyra szólította, felesége innen járt Megyerre tanítani. Amikor visszajöttek Komáromba, a fiatalasszony 26 évet töltött még a Béke utcai iskola katedráján. Nekik két gyermekük született, Tamás most Budapesten közgazdász, András pedig kutatómérnök, aki posztdoktori tanulmányi utat nyert Tel Avivba.

Özvegy Paszternák Jenőné, született Weiss Anna csendesen él kis lakásában. Azt mondta, talán mégiscsak több volt az öröm az életében, mint a szomorúság. A borzalmakat, a kínzásokat, a kápók üvöltözését viszont nem lehet elfelejteni.

Tévét csak ritkán néz, inkább a rádió híreit hallgatja, de azt rögtön kommentálja is. Szemei huncutul mosolyognak, kiegyensúlyozottságról árulkodnak.

Miután átadom a szerkesztőség kis virágcsokrát, boldogan mutatja a menyének, hogy milyen szép virágot kapott. Az apróságoknak is tud örülni. Még sok ilyen, örömteli apróságot kívánunk neki.

-m- Dunatáj hetilap 37/2011

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés