HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Megérkeztek az első fecskék

Megérkeztek az első fecskék

1604
hirdetés

Sokáig már nem kell várni a többiekre sem.

Tavaly a Körös-Maros Nemzeti Parkban már március 18-án találkoztak a füsti fecskék Afrikából visszatért első példányaival.

Füsti fecske

Idén tovább kellett várni észlelésükre, melyet április 3-án a Vidéki élet Facebook-csoportban tett közzé Lucza Imre Várpalotáról, ezt írva:

Megjött az első fecske, Isten hozta! Itt köröz felettünk, várjuk a társait is. Van vagy 10 fészek az ólaknál, reméljük idén is benépesítik. Tavaly is kétszer költöttek.

A tavaszi madárvonulás része a füsti fecskék és a molnárfecskék visszatérése hazánkba, ám a madarakat gyakran összetévesztik.

Molnárfecske

A két faj életmódjában és külsejében is különbözik egymástól

A füsti fecskék jellemzően tanyákhoz, állattartó telepekhez kapcsolódnak, szeretik a jószágok közelségét, ahol több rovart zsákmányolhatnak. A molnárfecskék inkább a nagyobb városokban fordulnak elő, általában több százas tömegekben telepeknek meg a paneltömbökön, középületeken.

Összefogást sürgetnek a madarak védelmében

Mint közismert, az utóbbi évtizedekben jelentősen megcsappant a fecskék állományának száma hazánkban. Magyarországon 2015-re a magyarországi füsti- és molnárfecske-állomány felére, a tiszai partifecskéké pedig a korábbi állomány alig 10 százalékára csökkent. Az állatvédők ezért összefogást sürgetnek a szúnyogokat és más kártékony bogarakat pusztító fecskék védelmében a márciustól májusig tartó kiemelt fecskevédelmi időszakban is.

Kiemelt fecskevédelmi időszak

A fecskék állománycsökkentésének megállítása szempontjából fontos a meglévő aktív természetes fészkek, fészektelepek fokozott védelme, illetve ezek mellé műfészkek kihelyezése, április közepétől június végéig sárgyűjtő-helyek létesítése és fenntartása, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelése.

Védjük és szeressük őket! Üdv az első hazatérőknek!

 

sokszinuvidek.24.hu

hirdetés
Previous articleA hivatal a kormány intézkedésére hivatkozva szeretné bezáratni a magyar tannyelvű speciális iskolát
Next articleA kínai BYD megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban