HAZA RÉGIÓ Megalakult a Szövetség Nyitra Megyei Frakciója, fontos döntések születtek

Megalakult a Szövetség Nyitra Megyei Frakciója, fontos döntések születtek

447
hirdetés

A november 28-án megalakult Nyitra Megyei Önkormányzat 18 tagú Szövetség-frakciója december 12-én, a fűri Fyrmonia borászatban tartotta alakuló ülését, amelyen egyebek mellett fontos döntést hoztak arról, hogy kit javasolnak megyei alelnöknek, valamint ki lesz a frakcióvezető és az ő helyettese. A részletekről Farkas Iván tájékoztatta portálunkat.

Fesztelen, nyugodt légkörben valósult meg a frakcióülés

„ A jelen levő megyei képviselőkkel együtt jóváhagytuk a megyei képviselőcsoport megalakulását, amelynek tagjai: Andruskó Imre, Agócs Kőrösi Ildikó, Baranyay Zsolt, Bauer Ildikó, Becse Norbert, Bolya Szabolcs, Csenger Tibor, Farkas Attila, Farkas Iván, Fekete Zoltán, Gyarmati Tihamér, Horváth Árpád, Köpöncei Péter, Orosz Örs, Tölgyesi Róbert, Viola Miklós, Vitkó Andrea, Zachar Pál megválasztott megyei képviselők. A legnagyobbnak számító megyei frakciónk a hétfői ülésén engem választott meg vezetőjének, a helyettesem pedig maradt Becse Norbert, aki a párt Komáromi járási elnöke is. Ez a két döntés a frakciónk belső ügye. A megyei képviselő-testület elé pedig jóváhagyásra terjesztjük azt, hogy Nyitra megye alelnöke a korábbi alelnök, Csenger Tibor legyen, a Megyei Tanács tagjai közé pedig abc-sorrendben említve kerüljön be: Andruskó Imre, Bauer Ildikó, Becse Norbert, Csenger Tibor és én” – mondta el.

Továbbá a négy szakbizottság élére a következő személyeket javasolták: pénzügyi és költségvetési – Köpöncei Péter, egészségügyi – Viola Miklós doktor, kulturális és idegenforgalmi – Orosz Örs, a Bukovszky László kormánybiztos által korábban javasolt kisebbségi ügyek és a kirekesztett népcsoportok szakbizottságának élére pedig Csenger Tibort. Ezenkívül valamennyi szakbizottságban dolgozik majd 3-3 Szövetség-tag.

„Az említett két belső ügyünkön kívül a további javaslatainkról majd a január 23-i testületi ülésen születik végleges döntés”

– szögezte le a régi-új frakcióvezető.

Csenger Tibor, Farkas Iván és Orosz Örs

Hozzátette, a megyei képviselőcsoport tagjai megválasztották a 10 szakmai bizottság és a 2 egyéb megyei bizottság tagjait. „Továbbá megválasztottuk a Nyitra Megyei Fejlesztési Terv Partnerségi Tanácsába azokat a megyei képviselőket, akik a Nyitra Megyei Önkormányzat Kamarájában képviselik majd a pártot. Ők: Agócs Kőrösi Ildikó, Csenger Tibor, Horváth Árpád és én. Búcsút vettünk azoktól a megyei képviselőtársainktól, Földes Csabától és Stubendek Lászlótól, akik az előző választási időszakokban, 17, illetve 9 éven át velünk dolgoztak, azonban a képviselői mandátumuk már megszűnt. Megköszöntük a munkájukat, és további jó erőt, egészséget kívántunk nekik“.

Azután hangsúlyozta: „A frakcióülésünket azzal kezdtem, hogy vonatkoztassunk el a párton belüli szombati történésektől. Az Országos Tanács ülésen ugyanis a platformok további létével kapcsolatos heves viták zajlottak, de szerencsére, a megyei frakciónk hétfői tanácskozására fesztelen, nyugodt légkörben került sor, miután megadtam a megfelelő alaphangot“.

Megköszönték Földes Csaba és Stubendek László eddigi munkáját

Végül Farkas Iván azt is elárulta, hogy a folytatódó koalíciós tárgyalások során az eddig eléggé háttérbe szorult kétnyelvűsítés terén is jelentős előrelépések várhatók.

„Eddig csak a megyei újságunk volt kétnyelvű, újabban pedig a kisebbségi és roma ügyek szakbizottságának létrehozásán kívül a megyei honlap, a közlekedési táblák és a barna turisztikai jelzőtáblák terén is teljeskörű változást szorgalmazunk. Mindezekkel kapcsolatban az új speciális szakbizottság tesz majd javaslatokat. A szlovák képviselők ebbe azzal a feltétellel egyeznek bele, ha nem kétnyelvűsítésre, hanem háromnyelvűsítésre kerül majd sor, vagyis a vonatkozó információk szlovák, magyar és angol nyelvűek is lesznek“ – zárta tájékoztatását a frakcióvezető.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés