HAZA RÉGIÓ Másodízben emlékeztek focitornával Majer Péterre a komáromi „Eötvösben”

Másodízben emlékeztek focitornával Majer Péterre a komáromi „Eötvösben”

286
hirdetés

Az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola szervezésében június 4-én másodízben valósult meg a Majer Péter Emléktorna, amelyet az intézmény tavaly januárban váratlanul elhunyt igazgatójának emlékére, róla neveztek el. A tavaly csak diáklányok számára megtartott kispályás focibajnokság az idén a fiúknak is helyet adó sporteseménnyé bővült, melyre a komáromi csapatokon kívül ógyallai, ácsi, tatai és dél-komáromi „focigyerekek” is érkeztek.

Kováč Klaudia iskolaigazgató Majer Péter özvegyével és lányával

A nyárias melegben megtartott mérkőzések után, kora délután került sor az ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött díjátadásra, amelyben a házigazdákon kívül Keszegh Béla, Komárom polgármestere is közreműködött.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere is közreműködött a díjátadásban
„Miután az akkori igazgatónk, a röplabdát és futballt kiváltképp kedvelő sportember, Majer Péter tavaly januárban váratlanul elhunyt, úgy gondoltuk, hogy az emlékét egy iskolánk által minden évben megrendezendő sporteseménnyel is őrizzük. Mivel nagyon szeretett focizni, ezért erre a sportágra esett a választásunk ”

– nyilatkozta a Ma7-nek Kováč Klaudia, az „Eötvös” igazgatója.

Gyülekező az eredményhirdetésre

Hozzátette: míg az előző évben csak lányok számára rendezték meg a focitornát, ez alkalommal már párhuzamosan a lányok és a fiúk is focizhattak. A résztvevő 12 csapat közül a komáromi magyar és szlovák alapiskolákon kívül ógyallai ifiket is fogadtak, továbbá a közeli Ácsról, Tatáról és Dél-Komáromból is jöttek focizni szerető diákok.

Az eredményhirdetés egyik pillanata

Azt is elárulta, hogy a Szülői Szövetség által kidolgozott projektjüket Komárom város és maga a szövetség is anyagilag támogatta. Ennek köszönhetően az emléktorna dobogósai kisebb-nagyobb kupákat, okleveleket, érméket kaptak, és többen különdíjat vehettek át.

Kupák, érmek, oklevelek vártak a fürge lábú diákfocistákra

„E hagyomány iskolánkban folytatódik azért is, mert az idei emléktornát már több intézmény tanulói nagyon várták. Továbbra is maradunk a focitorna mellett, mert ez jól bevált, s reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk a Szlovák Futballszövetség semleges, profi bíráinak közreműködésére” – mondta el Kováč Klaudia. Majd méltó záróakkordként, Majer Péter özvegyével és lányával, valamint az „eötvösös” csapat tagjaival együtt, négy szál rózsával a kezében, átballagott a közeli katolikus temetőbe, a névadó síremlékéhez.

Az Eötvös Utcai MTNY AI rendezte a Majer Péter Emléktornát

Lássuk, hogyan alakultak az idei eredmények!

A lánycsapatok közül 1. helyen a tavalyi aranyérmes, a Marianum Egyházi Iskolaközpont, 2. helyen a dél-komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola, 3. helyen pedig az észak-komáromi Munka Utcai Alapiskola csapata végzett.

A Marianum EIK aranyérmes lánycsapata

Továbbá különdíjat vehettek át az egyes intézmények legjobb játékosai: Szabó Luca (észak-komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont), Varga Márta (tatai Kőkúti ÁI), Illés Lea (ógyallai Konkoly-Thege AI), Mészáros Nikolett (dél-komáromi Petőfi Sándor ÁI), Tóth Liliána (Munka Utcai AI) és Hostin Patrícia (Eötvös Utcai AI).

A dél-komáromi Petőfi Sándor ÁI ezüstérmes lánycsapata

A torna legjobb lány kapusának Szabó Sofia (észak-komáromi Marianum EIK), legjobb góllövőjének pedig Mészáros Nikolett (dél-komáromi Petőfi ÁI) bizonyult, akik további különdíjaknak örülhettek.

A Munka Utcai AI bronzérmes lánycsapata

A fiúcsapatok közül aranyérmes az ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola, ezüstérmes az észak-komáromi Munka Utcai Alapiskola, bronzérmes pedig a tatai Kőkúti Általános Iskola csapata lett.

Az ácsi „gárdonyis” fiúcsapat más versenyeken is remekel…

Különdíjat kaptak az egyes iskolák legjobb játékosai: Balogh Dániel (ácsi Gárdonyi Géza ÁI), Harangozó Lénárt (tatai Kőkúti ÁI), Szórád Csaba (észak-komáromi Rozmaring Utcai AI), Szabó Damian (észak-komáromi Komenský Utcai AI), Melis Levente (észak-komáromi Munka Utcai AI) és Beke Dávid (észak-komáromi Eötvös Utcai AI).

A Munka Utcai AI ezüstérmes fiúcsapata

A torna legjobb fiú kapusa megtisztelő címet az ekeli Csóka Sándor Levente, a torna legjobb góllövője címet pedig az ácsi Varga Patrik érdemelte ki. Mindnyájuknak az olvasóink nevében is gratulálunk!

A tatai Kőkúti ÁI bronzérmes csapata

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés