HAZA HÍR-MIX Magyar Teátrum-díjas lett a Komáromi Jókai Színház színpadmestere

Magyar Teátrum-díjas lett a Komáromi Jókai Színház színpadmestere

1138
hirdetés

Ifj. Erdélyi Zoltán hétfőn a budapesti Nemzeti Színházban, ünnepélyes keretek között vehette át a színházi háttérszakma legkiválóbb művelőinek díját.

A díjat a zsűri döntése alapján megkaphatja bármely színházi kiszolgáló, háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével és a magyar színházművészet elkötelezettségével rászolgált arra. A díjra jelölés legalább két, állami díjjal elismert színművész javaslata és a jelölő színház igazgatójának együttes jelölése alapján történt. A jelöltek közül a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége választotta ki a díjazottakat.

Koma, ahogy a színházban szólítjuk, alázatos, lelkiismeretes, mindig mindenkinek azonnal segítő kolléga. Kedvessége, szerénysége, a munkához való hozzáállása bárki számára példaértékű lehet. Természetéből fakadóan munkahelyén és a színházon kívül is szívvel-lélekkel végzi a feladatait. Már gyerekkorában is arról álmodozott, hogy egyszer a színházban dolgozhasson. Pár év próbálkozás után, végül 14 éve sikerült bekerülnie, eleinte díszletépítőként, és sofőrként dolgozott, 7 éve pedig a színpadmesteri feladatokat is ellátja.

Megkérdeztem tőle mit érzett, mit gondolt, amikor megtudta, hogy ő nyerte el a határon túli színházak különdíját: „Először el sem hittem. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a vezetőség, az igazgató úr gondolt rám, és úgy döntöttek, hogy engem jelölnek. Nagy öröm számomra, hogy ezt a díjat átvehettem a budapesti Nemzeti Színházban.”

Kollégák véleménye Komáról:

„Sok mindent lehet benne tisztelni, lelkiismeretesen dolgozik, komolyan veszi a munkáját. Partnerként kezel mindenkit, nem véletlen hívom bátyónak.”

„Azért jó Komával dolgozni, mert végtelen alázattal van a színház iránt, meg a munkája iránt is, és nem munkába jár, hanem színházat jön csinálni.”

 

Ozgyin Erika
Komáromi Jókai Színház

hirdetés