HAZA KÜLFÖLD Magyar Alkotmánymódosítás – Az államfőhöz fordult az Amnesty International

Magyar Alkotmánymódosítás – Az államfőhöz fordult az Amnesty International

943
hirdetés

Arra kéri az Amnesty International (AI) a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt, mert az álláspontjuk szerint korlátozhatja az alapvető emberi jogokat.

Az Amnesty International Magyarország az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében „nyomatékosan kéri” Áder Jánost, hogy „vétózza meg” az alaptörvény hétfőn elfogadott módosítását tartalmazó törvényt, mert az „nincs összhangban Magyarország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel”.
A nemzetközi jogvédő szervezet emlékeztetett arra, hogy Salil Shetty, az AI nemzetközi főtitkára még a parlamenti döntés előtt levélben kérte a magyar miniszterelnököt arra, a nagyobbik kormánypárt elnökeként akadályozza meg, hogy az alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó törvényjavaslat elfogadásával korlátozzák az alapvető emberi jogokat.
Szombati közleményükben felidézték azt is, hogy az AI már az alaptörvény 2011. áprilisi elfogadásakor és 2012. januári hatálybalépésekor is kifejezte aggodalmát a nemzetközi és európai emberi jogok megsértésével kapcsolatban.
Az AI akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy emberi jogi szempontból különösen problematikusnak tartják a törvényjavaslatban a család „túl szűk, szexuális irányultság, illetve a családi állapot alapján diszkrimináló” definícióját, továbbá a hajléktalan emberek „kriminalizálását”. Az AI véleménye szerint továbbá a tervezett módosításnak a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikke túlságosan tág és homályos megfogalmazást tartalmaz, ezért alkalmas a véleménynyilvánítás szabadságának önkényes korlátozására. Az Amnesty International arra kérte a magyar miniszterelnököt, biztosítsa, hogy az alaptörvény javasolt negyedik módosítását ne szavazzák meg, és ne iktassák törvénybe addig, amíg az nincs Magyarország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel teljes összhangban.
Az Országgyűlés hétfőn 265 igen szavazattal, 11 ellenében, 33 tartózkodás mellett szavazta meg az alaptörvény negyedik módosítását, amely az alaptörvény részévé teszi az Ab által megsemmisített átmeneti rendelkezések nagy részét. Ezek közé tartozik a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat és az egyházaknak az Országgyűlés általi elismerésének rendje. Rögzítették továbbá a felsőoktatási hallgatói szerződések lehetőségét, a közterületen lakás megtiltását, valamint azt, hogy az Alkotmánybíróság csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt.
Az alkotmánymódosítás ellen az elmúlt napokban több ellenzéki párt, civilek, külföldi politikusok és uniós intézmények is tiltakoztak.
Hétfőn a berlini látogatáson tartózkodó Áder János államfő azt mondta: egy későbbi időpontban fejti ki álláspontját az alaptörvény-módosításról.

MTI

hirdetés