HAZA RÉGIÓ A Via Nova szóra bírta Robert Ficot

A Via Nova szóra bírta Robert Ficot

735
hirdetés

38457_200_200Szélsőségesek már nincsenek, kettős mérce még van. Folytatódik Robert Fico kormányfő és minisztereinek nőnapi országjáró turnéja, ahogy folytatódik a Via Nova ICS ezzel kapcsolatos fellépése is.

A túrócszentmártoni Matica Slovenská-rendezvényen elmondott beszédét követően, Dunaszerdahelyen vianovás és más tüntetők várták a miniszterelnököt, aki a sajtó kérdésére szélsőségeseknek nevezte a magyar zászlókkal megjelent tiltakozókat.

A március 12-én, Érsekújvárott megtartott Smer-nőnap alkalmával, a Via Nova régiós csapata egy molinót feszített ki, az alábbi felirattal: „Miniszterelnök úr, mi nem szélsőségesek vagyunk, hanem őshonos nemzeti közösség, amely lelkiismeretesen fizeti az adókat.”
A rendezvényre megérkező smeres miniszterek közül Robert Kaliňák ment oda a tüntetőkhöz, és perceken át tartó eszmecsere alakult ki. Ennek során a belügyminiszter azt mondta: „Értem a küzdelmüket, és az autonómiáról lehet beszélgetni. A kérdést azonban nem megfelelően közelítik meg, az önök élethelyzetét nem így lehet javítani, hanem a pénzek régiók közti jobb elosztásával. Erre kéne törekedniük.”

A rendezvény végén távozóban lévő Robert Fico miniszterelnököt Samu István, a Via Nova ICS elnökhelyettese bírta szóra kérdéseivel. Fico úgy reagált, hogy sajnálja a „szélsőséges” jelző használatát, de egy idegen állam zászlajának lengetése egy Smer-rendezvényen számára elfogadhatatlan. Samu azt válaszolta, hogy a magyar zászlót nem állami, hanem nemzeti jelképként használják a szlovákiai magyarok, és ezzel ugyanúgy tesznek, mint a magyarországi szlovákok, akik hivatalosan használják a szlovák zászlót. A kormányfő kitérő választ adott: „Ez nézőpont kérdése. Én nyugalmat és jó viszonyt akarok a magyarok és a szlovákok között, ezért is találkozom nemsokára Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.”

Az esemény megmutatta, hogy határozott és kitartó fellépéssel válaszra késztethetők az állam vezetői. Számunkra a közösségi ügyek felvállalása nem egyszeri mediális villogást jelent. Kaliňák belügyminiszter kijelentése, miszerint az autonómiáról lehet beszélgetni, legalábbis figyelemfelkeltő. Az állami pénzek elosztási gyakorlatát ismerve azonban, álságosnak tartjuk, hogy a régiós támogatásokért való küzdelmet nevezi a helyes megközelítésnek. Éppen az a gond ugyanis, hogy a magyarlakta térségek nem dönthetnek önállóan a tőlük származó adóbevételek felhasználásáról, és hátrányos megkülönböztetést szenvednek el. Robert Fico szavaiból a békülékeny hangnem ellenére kivehető, hogy számára nem csak a kisebbségek egyenjogúsági igénye, hanem nemzeti jelképeinek használata sem fér bele a nyugalomba és a jó viszonyba. Ezt a kettős mércét elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen a jó viszony alapja a kölcsönösség kell, hogy legyen. A történtek igazolják, hogy igenis van értelme az ilyen jellegű megmozdulásoknak. Bízunk benne, hogy egyre többen leszünk! – áll a Via Nova ICS szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleMagyar Alkotmánymódosítás – Az államfőhöz fordult az Amnesty International
Next articleAz év Legjobb Komáromi Sportolói – videó