HAZA KULTÚRA Lőrincz Zsuzsa Üzenet című kiállítása péntektől látható a Limes Galériában

Lőrincz Zsuzsa Üzenet című kiállítása péntektől látható a Limes Galériában

779
hirdetés

Július 22-én 18 órakor a komáromi Limes Galériában nyílik meg a Pozsonyban született, majd Vajkára, Komáromba, Prágába költözött sokoldalú képzőművész, Lőrincz Zsuzsa Üzenet című kiállítása. Az augusztus 21-ig megtekinthető, szívre és észre egyaránt ható tárlat kapcsán a bel- és külföldi tárlatokon sikeresen szerepelt, díjakkal jutalmazott alkotó, aki a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaságnak és a csehországi Concordiának is az alapító tagja, exkluzív interjút adott portálunknak.

Pomona

Köztudott, hogy ön Dráfi Mátyás színművész féltestvére. Kérem, meséljen a gyermekéveiről és a pályája kezdeteiről!

Pozsonyban 1954-ben láttam meg a napvilágot, két testvér után harmadikként. Matyi bátyám az édesanyám első házasságából született. Háborús időszak volt, Matyi édesapja elhunyt, anyu pedig ismét férjhez ment. Férje az örökmozgó, kultúrakedvelő Lőrincz János lett. Öcsi (ifj. Lőrincz János, Pozsonyban élő fotóművész) velem együtt már ebből a házasságból született. És hogy legyen még egy csavar a családi szálak keszekuszaságában: anyu és apu kamaszkoromban elváltak, és apu újranősült. A Valikával kötött házasságból is született egy féltestvérem, Ildikó. Mi mindnyájan – Valika, Ildikó, Matyi, Öcsi és én, természetesen a gyermekeinkkel és unokáinkkal együtt – tartjuk egymással a kapcsolatot, és ha azt mondjuk, „család“, akkor abba mindenki beletartozik. Hogy milyen volt a gyermekkorom? Művészettel átitatott közegben nőttünk fel, hiszen az apu festett, kiállításokat rendezett, tipográfiával foglalkozott. Egyebek mellett a Jókai Napok fesztivállapjának a címeit, okleveleit is ő készítette. Pozsonyban megalapította a Déryné Színkört, amely a II. világháború utáni első hazai magyar amatőr társulat volt, s évtizedekig működött. Annak keretében sokféle feladatot ellátott, s a hazai cserkészmozgalom újraindításából is kivette a részét. Az anyuval együtt tavaly lettek volna 100 évesek. Matyi mindig is színész akart lenni, Öcsi fotózott, bel- és külföldön is sokszor kiállította a képeit, én pedig kiskoromtól kezdve nagyon szerettem rajzolni, ezért a szüleim rajziskolába is beírattak.

Madaras Madonna

1970-ben és 1972-ben részt vettem az élménydús, zebegényi Szőnyi István Nyári Szabadiskolában, amely nagymértékben meghatározta a pályaválasztásomat. Többféle technikával megismerkedtünk, de én leginkább azért jártam oda, hogy a rajztudásomat fejlesszem. Sejtettem: sokrétű tudásra van szükség ahhoz, hogy a pozsonyi érettségi vizsgám után jelentkezni merjek az ottani képzőművészeti főiskolára. Másféle pályát ugyanis el sem tudtam volna képzelni magamnak. Erre sarkallt a kiváló gimis rajztanárom, Kosík József is, aki tavaly hunyt el. Egy „jóakaróm“ által írt negatív kádervéleménynek „köszönhetően“ azonban oda ötszöri (!) jelentkezés után sem vettek fel. Azt terveztem, hogy kétéves „felépítményin“ szakvégzettséget szerzek a brünni iparművészeti középiskolában. A prágai Képzőművészeti Akadémián oktató művészbarátaim, Dúdor István és Luzsicza Lajos azonban rábeszéltek arra, hogy inkább a Prágai Képzőművészeti Akadémiára jelentkezzek. Nos, oda mindjárt felvételt is nyertem, s grafika szakon 1979 és 1985 között végeztem. Amikor a cseh fővárosba kerültem, az első férjemtől, Vajkai Miklós írótól már volt egy négyéves kislányom, aki előzőleg magyar óvodába járt. Aztán Prágában gyorsan megtanult csehül, s miután az alapiskolai tanulmányait is cseh nyelven fejezte be, Komáromba jöttünk, ahol felvették őt a magyar gimibe. Később azonban megbetegedett a Pozsonyban élő anyukám, emiatt ismét költöznünk kellett, s már a pozsonyi magyar gimiben érettségizett.

A 90-es években, ismét Prágában új fejezet kezdődött az életében…

Miután Orsika lányom hozzám hasonlóan, 21 évesen férjhez ment, s a párjával Galánta mellé költözött, én visszatértem az általam megkedvelt cseh fővárosba. Ott azóta is a második férjemmel, a Deákiból származó Papp Imre költővel élek. A megélhetés érdekében többféle munkát vállaltam: fél állásban a Prágai Tükröt szerkesztettem, s egy ideig takarítottam is, mert amellett maradt időm az alkotásra. Sajnos, akkoriban művésztanárként még nem tudtam elhelyezkedni, szabadúszónak pedig nem vagyok való, mert nekem nem megy az önmenedzselés. Jelenleg ideális a helyzetem, mert a hét három napján oktathatok egy prágai állami művészeti középiskolában, ahol nagyon jól kijövök az engem frissen tartó diákokkal, a maradék időmet pedig az alkotómunkával tölthetem.

Teremtés (nagy oltárkép) és Monstrancia

A Csallóközben átélt időszak milyen mértékben határozta meg a művészi kifejezésmódját?

Az első férjemmel a szülőfalujában, az akkor még dunai vízierőmű-mentes, vadregényes Vajkán éltünk, ahol felettébb élveztem a nagy mesélőként megismert édesapja társaságát. Tőle rengeteg csallóközi legendát, boszorkánytörténetet és gyönyörű dalokat hallottam, amelyek a számomra addig szokatlan, falusi életmóddal, miliővel együtt nagy hatást gyakoroltak rám. A válásunk után is, a lányommal együtt, kapcsolatban maradtunk velük. Az akkoriban megismert kultúrkincsekből és a Csallóköz fokozatosan felfedezett titkaiból egész életre szóló ihletet merítettem. Mi tagadás, a Kis-Kárpátok tövében cseperedett, nagyvárosi lánynak eleinte egyhangúnak tűnt a sík vidék. Majd egyre inkább ráéreztem a táj egyedi szépségeire, monumentalitására, a végtelen búzatáblákban rejlő erőre, s azt a pozsonyitól eltérő mentalitású, csallóközi emberekkel együtt egyre jobban megkedveltem. Mindez ugyanannyival gazdagított engem, mint a képzőművészeti akadémia. Sok munkámban az ott hallottakból – látottakból inspirálódom.

Assisi Szent Ferenc

A művészetében kiemelkedő szereppel bír a szakralitás. Mélyen hívő embernek tartja magát?

A szüleim vasárnaponként templomba járó, hívő emberek voltak, s engem is annak neveltek, hittanra jártam. Aztán több olyan hatás ért, amelyek miatt egy időre eltávolodtam Istentől. Elvesztettem a hitemet, és ez nem volt jó érzés – kerestem, de nem találtam a visszavezető utat. Ezért nem akartam templomi esküvőt sem. Tudtam, hogy az egyházi szertartásnak sokkal mélyebb a jelentősége annál, hogy én csak díszletnek használjam. Majd a rendszerváltás utáni években egy csodálatos élményben volt részem, ami visszaterelt a hithez. A cserkészetet is szívügyének tartó apu megkért: karácsony előtt vállaljak el egy „különleges küldetést“. Kísérjem el Rómába azokat a cserkészeket, akik a betlehemi lángot vitték áldásra II. János Pál pápához. Az egyikük egy kerekesszékes srác volt, akinek asszisztensre volt szüksége, és rám esett a választásuk. Harmadnap már utaztam is a kis csapattal, s egész életre szóló, lélektöltő élményekkel gazdagodtunk. A pápai audenciára a világ minden tájáról érkeztek küldöttségek, s a színes forgatagban az adventi hangulatot egy pásztor élő bárányos életképpel emelte. Egyre jobban tudatosodott bennem az, hogy nekem fontos a vallás. Később Farkas Veronika egy ökumenikus tábort rendezett pedagógusoknak, Gadócon, ahol a nagyszerű előadók is megerősítettek a hitemben. Újabban az jelent sokat, hogy tizenkét évnyi kihagyás után, ismét tartanak magyar szentmiséket a cseh fővárosban. Balga Zoltán személyében meghívtak egy felvidéki magyar papot, aki minden vasárnap magyar, cseh és szlovák misét celebrál. Magyar nyelvű keresztelők, szentáldozások, bérmálkozások is vannak, s működik a magyar parókia, amely tetőterében magyar diákoknak alakítottak ki szálláshelyet. A lelkes papunk igyekszik összekovácsolni a prágai magyarokat. Nagyon jól érzem magam ott, miközben a világhálón át is rendszeres kapcsolatot tartok a felvidéki rokonaimmal, barátaimmal. A 3 unokám és 1 dédunokám miatt is szívesen leutazgatok erre a vidékre.

Lőrincz Zsuzsa Farkas Veronika tárlatkurátorral

Mi a művészi hitvallása és az alkotómunkája fő jellemzője?

A munkám során az őszinteség, az önazonosság és a szabadság a legfontosabb számomra. Azért sem kedvelem a szabadúszó művész létet, mert abban, a megélhetés érdekében olyan megrendeléseket is el kell vállalni, amelyek tőlem távol állnak. A pályám elején legjobban a rajz vonzott, az akadémián is grafikusnak készültem. Senki sem vette észre bennem (még én se!) a szobrász-alkatot. Pedig már tanulmányaim során minden alkalmat kihasználtam, hogy agyaggal dolgozhassak. Későbbi pályámon mindkettő, azaz a grafika és a szobrászat is azonos jelentőségűvé vált. Visszatérő témáimat újra és újra más anyagokkal, és más módon fejezem ki, szeretek többféle anyag (papír, drót, kő…) ötvözésével kísérletezni. Nagy jelentőségű számomra az a Balaton melleti, alsóőrsi kőfaragó szimpózium, ahová 51 éves koromtól járok. Tagja vagyok mind a Cseh, mind a Magyar Szobrászok Társaságának.

Örvendetes, hogy a pandémia idején is csodálatos budapesti tárlatokon mutatták be a műveit, hosszabb kihagyás után pedig ismét Komáromban nyílik kiállítása…

Tavaly ősszel, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében meghívtak a Kárpát-medencei magyar képzőművészek budapesti Szent István Bazilika altemplomában megrendezett kiállítására. Mindegyik művésztől három művet választottak ki, az enyémek közül egy madaras Madonnát, egy szárnyasoltárt és egy monstranciát. Nagyon megtisztelőnek tartottam a meghívást és csodálatosnak a létrehozott, kereszt alakú installációt, illetve a kiadott katalógust. A kongresszus teljes ideje alatt Budapesten voltam, s az akkor átélt élményekből mindmáig merítek. Június 15-én pedig az ottani Bálna Rendezvényközpontban, az idén 10 éves Magyarság Háza szervezésében nyílt meg a világszerte diaszpórában élő, magyar képzőművészek közös tárlata, amelyre szintén meghívást kaptam. Négy kontinensről 37 alkotó műveit választották ki a vándorkiállításra, amely Budapesten július végéig lesz látható, majd az anyagot utaztatják a művészek által képviselt helyszínekre. A csehországi szórványmagyarságot egyedül képviseltem. Ami pedig a komáromi kiállításomat illeti: utoljára 2006-ban nyílt nagyszabású, gyűjteményes tárlatom a Limes Galériában, ahol a samott szobrait is bemutathattam. Most is nagyon szívesen tértem vissza e csodálatos templomtérbe, ahol Farkas Veronika kurátorként kiválóan installálta a mintegy 60 műből álló, Üzenet című anyagomat. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a pénteken 18 órakor kezdődő megnyitójára, amelyen Farkas Veronika megnyitó beszéde után Matyi bátyám és Grassl Ferdinánd is fellép!

Ív

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleBL-selejtező – A Slovan hátrányból fordítva győzte le a Ferencvárost
Next articleA Komáromi Kórházban a neurológiai eredetű gerincpanaszok speciális gyógykezelését alkalmazzák