HAZA KÜLFÖLD Lerohanták a túszszedőt Sydney-ben

Lerohanták a túszszedőt Sydney-ben

1224
hirdetés

Nehézfegyverekkel felszerelt különleges osztag vetett véget a túszdrámának. Ketten meghaltak, köztük a túszejtő is.

Man-Haron-Monisz(210x140)A BBC szerint a mentősök rohantak a kávézó felé, ahol dörrenéseket és villanásokat lehet hallani a kávézó felöl, ahová a rendőrség különleges alakulatai törtek be. A CNN szerint két ember meghalt és három sebesült állapota súlyos. A helyi média meg nem erősített információi szerint a két halott közül az egyik a túszejtő.

Néhány pillanattal azelőtt, hogy a rendőrség behatolt az épületbe, szemtanúk hat embert – feltehetően túszokat – láttak kiszaladni az épületből. Előzőleg öt másik túsz is kimenekült a kávézóból. Feltételezések szerint akár tíz alkalmazott és harminc vendég is lehetett a Sydney nyüzsgő üzleti negyedében működő Lindt kávézóban, amikor a fegyveres férfi behatolt oda.

Haron Monisz, a hírhedt 49 éves önjelölt sejk, állítása szerint fekete mágiát űz. Eddig is több bűncselekmény miatt volt ismert a neve, többek közt sértő leveleket írt halott ausztrál katonák gyászoló családjának – írja a Telegraph. A szexuális bűncselekeménnyel gyanúsított iráni menekült és muzulmán hitszónok állítólag megölte a volt feleségét.

A túszejtés Sydney-ben a Lindt csokoládé kávézójában történt hétfőn, azon a téren, ahol az Ausztrál Nemzeti Bank és több kereskedelmi bank épülete is áll. Nyolc órával a túszejtés kezdete után a hatóságok még mindig nem ismerik az elkövető indítékát, csak annyit tudnak, hogy minden jel szerint terrorcselekményről van szó.

Összesen öt túsz elhagyhatta a kávézót, amelynek egyik ablakában iszlamista zászlót feszítettek ki. A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a túszejtő később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet zászlaját követelte, és azt, hogy telefonbeszélgetést folytathasson Tony Abbott ausztrál miniszterelnökkel.

Elítélik az akciót a muzulmánok

Ibrahim Abu Mohamed, az ausztrál muzulmán közösség főmuftija azt közölte, hogy a híveket „lesújtotta” a túszdráma, és az ausztrál imámok tanácsával együtt elítélte a történteket. A főmufti hangsúlyozta, hogy a hasonló cselekedeteket részleteiben és egészében is elítéli az iszlám.

Több mint negyven ausztráliai muzulmán szervezet közös nyilatkozatban ítélte el hétfőn a túszejtést, amelyet „alávaló tettnek” minősítettek. „Minden olyan kísérletet elítélünk, amely ártatlan életek kioltására és félelemkeltésre irányul” – olvasható a hétfői közleményben.

Az Egyesült Államok kiürítette sydneyi konzulátusát, amely közel van a kávézóhoz, és óvatosságra intette az ausztrál városban tartózkodó amerikaiakat.

Hír24

hirdetés
Previous articleMától látogatható az új városi uszoda Győrben
Next articleMagyarul is elhangzott a képviselők és a polgármester esküje Komáromban