Berényi József a megyei elnökség küszöbén
A Magyar Közösség Pártja eredményesen állta a sarat a megyei választásokon, megismételte négy évvel ezelőtti sikerét, sőt, egyetlen megyei elnökjelöltje, Berényi József bejutott a választások második fordulójába.
Az MKP galántai irodájában munka– és képviselőjelölt-társaival várta a választási eredményeket. Miután a magyarok által lakott járások településeiből többnyire olyan eredményeket jelentettek, amelyek az MKP sikeréről szóltak, érthetően fenntartásokkal fogadta, hogy a statisztikai
hivatal honlapján közölt részeredmények alapján sokáig a negyedik helyen állt a megyei elnökjelöltek közt. Minden bizonnyal ezt az okozta, hogy a szlovák járások községeinek eredményei korábban kerültek feldolgozásra. A finis azonban kiválóra sikeredett, az utolsó szavazatok összeszámlálását követően már megelőzte a Most-Híd jelöltjét, Nagy Józsefet. A százszázalékos eredménylista szerint továbbjutott a második fordulóba.
Az első forduló eredménye: Tibor Mikuš – 31 310 szavazat (40,04%), Berényi József – 14339 szavazat (18,33%), Ivan Uhliarik – 14 284 szavazat (18,26%), Nagy József – 14 174 szavazat 18,12%, Andrej Richnák 3 765 szavazat 4,81%. Az MKP elnöke a Felvidék.ma hírportálnak nyilatkozva elmondta: „Nagy siker ez, természetesen nemcsak nekem, hanem a Magyar Közösség Pártjának és választóinknak, tagjainknak, szimpatizánsainknak. Az első, amit tennünk kell: megköszönni választóinknak, hogy eljöttek szavazni, és bíztak bennünk. Országos szinten körülbelül ugyanannyi megyei képviselőnk van, mint ahánnyal a választási ciklust befejeztük. Nagyszombat megyében, ahol én is indultam, pontosan olyan eredményt értünk el, mint négy éve, azaz 11 megyei képviselőnk lesz. Azt figyelembe véve, hogy parlamenten kívüli pártként értük most ezt el, valószínűleg még inkább növeli az eredmény a súlyát. A Most-Híd parlamenti pártként négy képviselői helyet szerzett. Örömmel venném, ha támogatásukról biztosítanának a második fordulóban, ezzel kapcsolatban szívesen látnánk a jövő hét elején Bugár Béla elnök urat egyeztetésre az MKP székházába. Pihenésre most nincs idő, két hét múlva itt az újabb forduló. A választóinkat kérem, hogy továbbra is támogassanak bennünket”. Ha Nagyszombat megye magyarságának sikerül összefognia, Berényi József minden nehézség nélkül akár megyei elnök is lehet.
DUNATÁJ HETILAP