Kezdőlap KULTÚRA Közönségtalálkozó az Ismerős Arcok előtt

Közönségtalálkozó az Ismerős Arcok előtt

163
MEGOSZTÁS

Közönségtalálkozó az Ismerős Arcok előttA Martfeszt egyik alapelemének számító Ismerős Arcok zenekar 2015-ben sem hiányozhat a rendezvényről. Az érdeklődők ezúttal a koncert mellett közönségtalálkozón is találkozhatnak Nyerges Attila énekessel.

Az Ismerős Arcok elsősorban különleges szövegvilágával, a szövegek őszinteségével lopta be magát a közönség szívébe. A zenekar lelke az ezeket író énekes, Nyerges Attila, aki nemcsak a dalszövegein keresztül, hanem más irodalmi és beszélgető esteken is bepillantást enged a saját világába. Ebből a világból még többet ismerhetnek meg, akik ott lesznek az idei Martosi Szabadegyetem zárónapján, amikor az Ismerős Arcok koncertjét megelőzően közönségtalálkozóra kerül sor az együttes frontemberével. A beszélgetés alatt bárki számára alkalom nyílik kérdezni Nyerges Attilától, és minden adott ahhoz, hogy kötetlen társalgással teljen el a másfél óra.

A közönségtalálkozóhoz nyereményjáték is kapcsolódik: akik megosztják a Facebookon a Martfeszt oldalán található képet, az Ismerős Arcok tagjai által dedikált Martfeszt-pólót nyerhetnek!

-martfeszt-

[link a nyereményjátékban megosztandó képre:
https://www.facebook.com/martfeszt.sk/photos/a.169813756530169.1073741828.159704317541113/421253544719521/?type=1&theater]

hirdetés