Jubileumi kiállítás a Limes Galériában
A Pro Arte Danubií Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében december 15-én a komáromi Limes Galériában ünnepélyes keretek között került sor Kopócs Tibor festőművész jubileumi kiállításának megnyitójára. A tárlat védnöke Komárom város polgármestere, Stubendek László mérnök volt. A 80. születésnapját ünneplő művészt, valamint a szép számban megjelent közönséget, barátokat, tisztelőket, művésztársakat a karácsonyváró hangulatot árasztó galériában dr. Farkas Veronika művészettörténész, a galéria igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy mindig nagy öröm és megtiszteltetés számára, ha neves kortárs művészeket köszönthet a galériában, mint ahogy ezúttal az itthon és külföldön is méltán elismert Kopócs Tibort, akinek 80. születésnapja alkalmából jó egészséget, további töretlen alkotókedvet kívánt.
A katonatemplom kiállítótermeit betöltő jubileumi tárlat az elmúlt évtizedeket felölelő mintegy 40 festményből, 20 grafikából és 20 tűzzománc alkotásból áll. A megnyitó ünnepélyességét emelte a művész barátja, Kátai Zoltán énekmondó, aki rendhagyó módon katonanótákkal és egyéb dalokkal köszöntötte a jubiláló festőművészt. Ezt követően a Budapestről érkezett Szakolczay Lajos művészeti író mutatta be Kopócs Tibor életútját, munkásságát, kiállított műveit. A kiállítás a Szemben önmagammal címet viseli, s Kopócs Tibornak jócskán van mire visszatekintenie ezen szembenézés kapcsán. Szülőfalujából, Nagykesziről indulva Pozsonyba került az Iparművészeti Szakközépiskola grafika szakára, majd az eperjesi P. J. Šafárik Egyetemen szerzett rajztanári oklevelet és ugyanott doktorált művészettörténetből 1986-ban. Ezt követően különböző lapoknál, újságoknál volt grafikai szerkesztő, majd a Madách Könyvkiadó műszaki szerkesztője és illusztrátora volt. Innen a komáromi Magyar Területi Színházhoz került, ahol díszlet- és jelmeztervezőjeként tevékenykedett. Később, 1985-től szabadfoglalkozású alkotóművész lett. Az utóbbi évtizedekben számtalan egyéni és csoportos kiállítása volt. Alkotásai megtalálhatóak magángyűjteményekben, közintézményekben egyaránt. Jelenleg Komáromban él, alkotásai között szerepelnek festmények, grafikák, tűzzománcképek, a jubileumi kiállításon megtekinthető alkotásainak egy részére jellemző a játékos humor, egyes alkotásai ellenállhatatlanul mosolyra késztetik a nézőket. De láthatunk itt szakrális témájú és a magyar történelem eseményeit idéző műveket, ugyanúgy mint tájképeket, emberi jellemvonásokat kidomborító alkotásokat is. Szuggesztív képei, grafikái a hatásuk alá vonják, elgondolkodásra késztetik nézőjüket, itt minden alkotásnak mélysége és ereje van. Kopócs Tibor képzőművész alkotói munkássága elismeréseként a magyarországi ART 16 Művész Csoport Egyesület Magyar Kultúráért-díjában részesült, melynek átadására a megnyitó ünnepség fénypontjaként került sor. A jubiláló művészt mint grafikust, festőművészt, különféle művészeti táborok vezetőjét, az Atelier művészeti folyóirat főszerkesztőjét és a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) elnökét jutalmazták az évi rendszerességgel odaítélt szakmai díjjal. Az ART 16 Művész Csoport Egyesületnek ő az első felvidéki díjazottja. Kopócs Tibor jubileumi kiállítása január 31-ig tekinthető meg a Limes Galériában.
Dr. Bende István
DUNATÁJ HETILAP 1/2018