HAZA RÉGIÓ Kosárlabda szlovák kupa: A sérülésektől gyötört Komárom nem bírt az Interrel

Kosárlabda szlovák kupa: A sérülésektől gyötört Komárom nem bírt az Interrel

1188
hirdetés

51695_305_210A pozsonyi Inter hódította el a szlovák kupát, miután a vasárnap esti (február 8.) fináléban 87-80 arányban felülmúlta a hazai pályán játszó, sérülésektől megtizedelt MBK Rieker Komáromot. A vereség ellenére a komáromi közönség győztesként ünnepelte övéit.

A hazai publikum az első percektől kezdve fantasztikus hangulatot varázsolt a komáromi csarnokba, mégis öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy – Kratochvíl triplája után – először jusson vezetéshez az MBK. Ám ezt sem őrizte sokáig Csurovics legénysége, és a negyed végére az Inter tett szert kétpontos előnyre (21-23). Ennél fájóbb volt azonban szembesülni azzal, amit már a mérkőzés előtt rebesgettek: a hazaiak vezérét, T. J. Bannistert sérülés hátráltatja. Az amerikai ugyan a harmadik játékrész derekáig a pályán volt, de arról, hogy nincs százszázalékos formában, mindenki meggyőződhetett, aki korábban látta már villogni.
Milosevics két triplája után aztán jött is a hazai időkérés, ami némileg rendezte a komáromi sorokat (az MBK kétszer is nyolc pontos hátrányból kapaszkodott vissza), s így csupán hárompontos különbséggel fordultak a csapatok (46-49).
A harmadik negyedben aztán minden lényeges kérdés tisztázódott: az Inter Rančík és Sedmák vezetésével állva hagyta Komáromot: előbb tíz, majd tizenöt pontra duzzadt a pozsonyiak előnye, a negyed végére pedig már 21 volt közte (58-79). A sántikáló Bannister a negyed közepén végleg elhagyta a pályát, s ezzel szertefoszlottak a hazai álmok.
Tartogatott azonban még meglepetést a mérkőzés: az utolsó játékrészben a fiatal Jurčina vezetésével futott ki az MBK, s láss csodát, öt perccel a vége előtt már megint csak tíz pont volt a két csapat között. Az MBK továbbra sem volt ellenállhatatlan, ám az Inter hét percig (!) nem talált a gyűrűbe, a komáromi közönség pedig ismét tűzbe jött. Negyven másodperc volt hátra, amikor 77-83-ra zárkózott fel az MBK, a csoda azonban elmaradt. Nem úgy az ünneplés: a hazai publikum a vereség ellenére győzteseknek kijáró vastapssal éltette a komáromi együttest.
A komáromiak mestere, Miljan Čurovič a mérkőzés utáni értékelésében elismerte, az Inter megérdemelten szerezte meg a győzelmet, kiemelte azonban azt is, hogy együttesét sérülések tizedelték, a döntőben csupán hat-hét játékost tudott forgatni.

BK Inter Incheba Pozsony – MBK Rieker Com Therm Komárom 87:80 (23-21, 26-25, 30-12, 8-22)
Legeredményesebbek: Rančík 29, Sedmák 16, illetve: Halada 22, Jankovics és Bilics 17.

lm, Felvidék.ma
Fotó: facebook.com/Karol Scholtz

hirdetés