HAZA SJG Komáromban „testvérkedett” a Selye János Gimnázium III.A osztálya és a székelyudvarhelyi Tamási...

Komáromban „testvérkedett” a Selye János Gimnázium III.A osztálya és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium XI.B osztálya

719
hirdetés

A szeptemberi erdélyi utunk után most rajtunk volt a sor, hogy vendégül lássuk erdélyi testvérosztályunkat Komáromban. Céljaink közé tartozott, hogy megmutassuk vendégeinknek a város és a környék nevezetességeit, látnivalóit, hogy barátkozzunk, szórakozzunk és ismerkedjünk. Hosszú tervezés, szervezés és izgatott várakozás után június 9-én, péntek délután megérkeztek hozzánk székely barátaink. Az első napot a város megismerésére, a barátkozásra, és a kapcsolatok felelevenítésére szántuk, így a szállás elfoglalása után kisebb csapatokban bejártuk Komáromot, majd a vacsora elfogyasztása után kevert csoportokban társasjátékokkal gazdagítottuk az estét. Szombat reggel közösen elindultunk a főváros, Pozsony felé. Az előző esti programoknak hála a két osztály eddigre „összerázódott”, így nagyon gyorsan elrepült a röpke kétórás buszút. Programunkat kicsit átírta az esős időjárás, de ennek ellenére sikerült megtekinteni Pozsony főbb nevezetességeit – az Óvárost, a Prímási palotát, a Mihály-kaput, a Szent Márton-dómot, a pozsonyi várat, a hidakat, a belváros kultikus szobrait és még sok mást. Utunk innen Dévénybe, az ezeréves határhoz vezetett, mely egykoron Magyarország nyugati kapuja volt. A várrom, a Duna – Morva-összefolyás és a panoráma megcsodálása után elindultunk hazafelé. Az este ismét a barátkozásé volt, közösen megismertük Komárom esti arcát is. Vasárnap délelőtt a Pannonhalmi Főapátságban vártak ránk, ahol idegenvezetőnkkel jártuk be az apátság belső udvarát, majd megtekintettük a grandiózus apátsági könyvtárat is. Ezután szabad programunk volt, többen úgy döntöttünk, hogysétáltunk egyet az apátságot körülölelőcsodálatos arborétumban. Délután a komáromi erődrendszert vettük szemügyre, majd egy rövid szusszanás után a Révben folytattuk a napot, ahol a vacsorát követően egy közös búcsúbulit tartottunk: zenével, tánccal, felszabadult hangulattal és rengeteg széles mosollyal. Hétfőn reggel a gimnázium dísztermébenAndruskó Imre igazgató úr fogadta testvérosztályunkat; a fogadás és az iskola rövid történetének bemutatása után körbevezettükvendégeinket az iskola épületében. A délelőtt további részében megkoszorúztuk a gimnázium előkertjében álló kopjafát, melyet a Tamási Áron Gimnáziumtól kaptunk 11 évvel ezelőtt. Ezt követően a volt református kollégium udvarán a trianoni emlékműnél tartottunk egy rövid megemlékezést, majd itt is elhelyeztük koszorúnkat.

A kollégiumhoz visszaérve elbúcsúztunk barátainktól, testvérosztályunktól. Csodás,életreszóló emlékekkel és élményekkel gazdagodtunk a hétvégén, jófej, értékes embereket ismerhettünk meg, és kicsit ismét elmerülhettünk egymás kultúrájában. Ha valaha majd Erdélyben járunk, nem lesz kérdés, hogy felkeressük-e erdélyi barátainkat, s reméljük, hogy ők is gondolnak majd ránk, ha egyszer majd a környékünkön járnak.

A programok és a találkozás létrejöttéhez többen hozzájárultak, nekik szeretnénk most köszönetet mondani.

Köszönjük osztályfőnökünknek, Hevesi Anikó tanárnőnek a rengeteg munkát és szervezést, úgyszintén köszönjük testvérosztályunk osztályfőnökének, Székely Zoltán tanár úrnak, valamint Horváth Fél Szilvia tanárnőnknek lelkes hozzáállásukat és a kellemes hangulatot.

Köszönettel tartozunk szponzorainknak, a Merodi Group s.r.o-nak, az AG-SzBS s.r.o-nak és a štúrovái mezőgazdasági szövetkezetnek az anyagi támogatásért, valamint a lakszakállasi malomnak és Fekete Gábornak (Rév)egyéb támogatásaikért, mellyel segítették testvérkedésünket.

Hasonlóan köszönjük a nagymamáknak, anyukáknak és apukáknak a finom süteményeket, pogácsákat, segítséget, mellyel szebbé tették hétvégénket.

Baranyai Gergő, III.A

hirdetés
Previous articleA talajközeli ózon miatt lépett életbe riasztás Komáromban és környékén
Next articleHamran István: „A migránskérdésre az Európai Unió szintjén kéne megoldást találni!“