HAZA KÜLFÖLD Kockakővel ütötték agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert görög teknősét

Kockakővel ütötték agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert görög teknősét

1724
hirdetés

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, amelyet már nem lehetett megmenteni.

    Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek – áll az intézmény csütörtöki közleményében.
    Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.
    Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben. Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot – áll a közleményben.
    Az eset szerdán délután történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősök láthatók egy füves kifutóban.
    A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak.
    A városligeti intézmény fontolgatja a felvett képek közzétételét, amelyen maga a cselekmény és az elkövető is jól látható. A közzététel lehetőségét jelenleg az Állatkert adatvédelmi szakértője vizsgálja.
    A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, vagy károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


MTI

kép: pixabay

hirdetés
Previous articlePiros pünkösd napján ropták Gútán a táncot
Next articleÚj főosztályvezetők a városi hivatalban