HAZA DUNATÁJ Kései emlékezés

Kései emlékezés

1075
hirdetés

Emléktábla-avatás dr. Lipscher Mór tiszteletére

Lipscher MórA Komáromi Zsidó Hitközség ezúton hív meg minden érdeklődőt szeptember 4-én 11 órára Lipscher Mór orvos, a komáromi kórház egykori igazgatója emléktáblájának felavatására. Lipscher Mór, korának neves sebésze Csacán született, budapesti orvosi tanulmányai és munkája után a XX. század elején került Komáromba, ahol hamarosan a kórház igazgatója lett. A köztiszteletben álló nyugdíjas orvost zsidó származása miatt 1944-ben Komáromból deportálták, a holokauszt áldozata lett. Az emléktábla avatásán beszédet mond Univ. prof. MUDr. Pavel Traubner egyetemi tanár, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége tiszteletbeli elnöke, a pozsonyi Komenský Egyetem Orvosi Karának nyugalmazott dékánja és Dr. habil. Grósz Andor orvos-dandártábornok, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőségi tagja, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A Zsidó Kultúra Európai Napja (ZSKEN) alkalmából megtartott emléktáblaavatást követően 13.30-kor a Menházban (Eötvös utca 15.) folytatódik a ZSKEN programja, ahol Sági György mutatja be Vagy nem című új könyvét. Nagy érdeklődésre tarthat számot Dukes Jozef előadása, a Zsinagógák Szlovákiában tegnap és ma címmel (14 órakor), amelyet Komoróczy Szonja Ráhel hebraista jiddista, az MTKTK Kisebbségkutató Intézet Tudományos munkatársának előadása követ A jiddis nyelv Közép-Európában címmel. Délután háromkor kezdődik Zev Steifel pőstyéni rabbi előadása Elul hónap címmel, amely a felkészülési hónapról szól majd. A komáromi rendezvénysorozatot Klein Judit és barátainak a hangversenye zárja. Az érdeklődők megtekinthetik a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár utazó lakókocsis kiállítását, amely délután 1-től 17 óráig áll majd a Menház előtt. A rendezők a szüleiket elkísérő gyerekeket fél kettőtől három óráig gyermekprogramokkal várják.

DUNATÁJ HETILAP 34/2016

hirdetés
Previous articleFöldrengés Olaszországban, legalább tíz halott
Next articleGútán is méltatták Szent István hagyatékát