HAZA HÍR-MIX Jaj, úgy élvezem én a strandot…!

Jaj, úgy élvezem én a strandot…!

1207
hirdetés

Miközben e borongós hétvégén még a „májusi eső aranyat ér“ mondással vigasztalgatjuk magunkat, valójában már alig bírjuk kivárni, hogy a strandon lubickoljunk — sütkérezzünk. A pati és naszvadi termálfürdőre vonatkozó, friss információinkkal igyekszünk némi derűt lopni a napfényre vágyó olvasóink lelkébe. Azt is eláruljuk, hogy az előbbi létesítményt ezentúl ki bérelheti…     

Összekötik a pati wellness részleget a stranddal

Két érdeklődő jelentkezett a Pati Községi Hivatal nyilvános pályázatára, amely a tulajdonában levő, helyi nyári termálfürdő 15 évre szóló bérbeadására és üzemeltetésére vonatkozott. A verseny győztese a helyi wellness szállót a hozzátartozó medencékkel együtt régóta működtető, pozsonyi székhelyű Wellnes Invest Rt. lett, amely kereskedelmi igazgatóját, Mgr. Martin Slivka, PhD. urat a győzelmük okáról és a további terveikről kérdeztük.

„Társaságunk már sokéves tapasztalatokkal rendelkezik a Pati Wellness Hotelhez tartozó medencék üzemeltetése terén. Elsődleges szándékunk a szállónk és a nyári termálfürdő térségének összekötése, mert ezáltal Paton egy sok tekintetben versenyképes létesítményt hoznánk létre. Az összekapcsolásban több szinergikus hatást is látunk, s folyamatosan igyekszünk beruházni a szolgáltatások minőségének javításába. A 15 évre bérbe kapott szabadtéri részlegen pedig az energiagazdálkodás módosításával meghosszabbítanánk a strandidényt. Egyúttal még több olyan látogatót szeretnénk Patra vonzani, akiknek az ittléte az egész térség számára hasznot hajthat“ – nyilatkozta a direktor.

Hangsúlyozta: örülnek annak, hogy e verseny során sikerrel jártak, ami őket arra is kötelezi, hogy minden tőlük telhető módon hozzájáruljanak e régió felvirágoztatásához.

A kérdéseink nyomán elárulta, hogy a szabadtéri strandot a látogatók számára legkésőbb július 1-én nyitják ki, ám addig odakinn még nagyon sok munka vár rájuk.

„Tudatosítjuk, hogy a másfél hónapos előkészületekbe minden tervünk megvalósítása nem fér bele. Ennek ellenére a kicsik és a nagyok is már az idei strandidényben örülhetnek a tapasztalt animátorok által vezetett szórakoztató programoknak és az új, felfújható vízi attrakcióinknak. Természetesen, az újdonságainkról és a beruházásainkról majd folyamatosa tájékoztatást nyújtunk“ – fejtette ki.

Megígérte, hogy hamarosan közzéteszik a belépőjegyekre vonatkozó árjegyzéküket és a nyári idénybeli nyitvatartásukról szóló információkat is.

Kedvcsináló bónuszként egy további jó hírt is közölt: „Ezentúl már az otthoni kényelemből, online módon is megvásárolhatók lesznek a belépőjegyeink. Előre örülünk a látogatóinknak, és bízunk abban, hogy majd szívesen töltik velünk az idei és az aztkövető strandidényeket is. Addig is böngésszék a folyamatosan frissülő  www.wellnesspatince.sk honlapunkat!“.

Bővítést terveznek a Naszvadi Termálfürdőben

A Komáromi járás legifjabb városának tulajdonát képező, 2019 július 26-án hivatalosan átadott Naszvadi Termálfürdő egészéves nyitvatartással működik. A létesítményről annak igazgatójával, Decsi Attila mérnökkel beszélgettünk.

„Bár a fürdőbe egész évben várjuk a látogatókat, de a téli forgalmunk és bevételünk mindig sokkal kisebb a nyárinál. A területünk javarésze a szabad ég alatt található, és nincs klasszikus értelemben vett fedett medencénk. Ahelyett a szabadtéri medencék fölé gumiponyva-tetőzetet húztunk, amely részlegesen takarja az így sem fázó, meleg vízben fürdőzőket“ — magyarázta.

Elmondta, hogy a gyermekmedence az attrakciók többségével együtt csak a nyári strandidényben áll a látogatók rendelkezésére, télen pedig 4 medencét üzemeltetnek, melyek közül 2 termálvizes.

„Ilyenkor is élvezhető az 1,10 méter mély „úszómedence“, a frissítő 18 Celsius fokos vizű merülő- és a maximum 39,5 fokos, termálvizes ülőmedence, illetve a 37 fokos élménymedence, amelybe vízsugarakat, buborékos ágyakat, vízköpő zuhanyokat… is elhelyeztünk. A szabadtéri részlegünket pedig majd június folyamán nyitjuk ki. Odakinn a 6 évnél ifjabb gyermekeknek szánt 0,35 méter mély, továbbá egy melegvizes, 20 méter átmérőjű, felfújható ugrálóváras-csúszdás és egy nem fürdésre, hanem vízidodzsemek közlekedésére használt medence található“ – sorolta a helyi lehetőségeket.

Nem titkolta: március 1-től az energiaárak emelkedése miatt, másokhoz hasonlóan ők is kénytelenek voltak emelni a fürdőbelépőik árát.

„ Azóta a 2 órás felnőtt belépőjegy 9, a 4 órás 11, az egésznapos pedig 13 euróba kerül. Ugyanez az ár érvényes egész évben, miközben 4 éves korig ingyenes a belépés, a diákok és a nyugdíjasok pedig valamennyi jegyet 2 euróval olcsóbban vehetik meg. A határidős belépők esetében minden megkezdett 30 perc további 2 euróba kerül. Természetesen, jutányos árú családi csomagokat, valamint bérleteket és ajándékutalványokat is árusítunk, amelyekről, akárcsak a kiegészítő szolgáltatásaink áráról is a https://www.thermalnesvady.sk/hu/ honlapunkon találnak információkat“ – szólt az árakról.

Kiemelte: a várostól igényelhető kedvezménykártyával rendelkező naszvadiak 40 százalékkal olcsóbban élvezhetik a szolgáltatásaikat. Ennek a feltétele az, hogy állandó naszvadi lakhelyük legyen, és egyáltalán ne tartozzanak a városnak.

Miután a terveikről is érdeklődtünk, végül elmondta: „Szerencsére, az alig négy éve működő fürdőnk még nem szorult felújításokra, minden jól működik, azonban tervezzük annak bővítését. Az éppen most készülő tervek alapján, belátható időn belül mintegy a duplájára növeljük a létesítmény kapacitását, és bővítjük a szolgáltatásaink skáláját. Tervezünk új nyári medencéket – a gyerekeknek is, csúszdákat és wellness világot“.

Kollár Gábor mérnök, a komáromi termálfürdőt is működtető Comorra Servis járulékos szervezet igazgatója egyéb elfoglaltságai miatt, a jövő héten nyújt tájékoztatást a helyi strandot érintő előkészületekről és az esetleges változásokról.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleKözzétette az államfő a hivatalnokkormány tagjainak nevét
Next articleMARIANUM: Jó hírek a Katedra Matematikaversenyről!