HAZA RÉGIÓ I. Martosi Szabadegyetem: Berényi igent mondott, Bugár nemet

I. Martosi Szabadegyetem: Berényi igent mondott, Bugár nemet

761
hirdetés
39521b_200_200

„Számítunk egy Berényi József és Bugár Béla közötti vitára is” – mondta csütörtökön Gubík László, a Via Nova ICS elnöke. A martosi szabadegyetemre való meghívóra a válasz a két pártelnöktől már meg is érkezett.
A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Berényi József elfogadta a felkérést, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azonban nem – tájékoztatta portálunkat Gubík László. Bugár feszített programjára hivatkozott, és leszögezte, hogy azokat a rendezvényeket részesíti előnyben, melyeken korábban is részt vett, és szervezőivel tartósan korrekt viszonyt ápol. Az I. Martosi Szabadegyetem szervezői egyelőre nem keresnek más vitapartner(eke)t Berényi József számára, bíznak abban, hogy Bugár Béla még megváltoztatja álláspontját.”Amennyiben úgy érzi, hogy van mondanivalója a csallóközi szabadegyetemen is, vagy ha őszintén lépést akar tenni a magyarországi kormányoldal és a határon túli magyar pártok felé, netán nem akarja, hogy újra azzal vádolják, hogy ő csak hazai terepen hajlandó vitázni az MKP elnökével, akkor még átértékelhetné e döntését. Mi megvárjuk, és a meghívás a pártelnöki vitára júliusig fennáll” – fogalmazott Gubík László közösségi honlapján.

Bugár Béla tavaly is kitért hasonló viták elől, így volt az a Szabad Újság hetilap felkérése esetében és a Zoboralján, Balogh Csabának, Magyarország Szlovákia nagykövetének fővédnöksége mellett megrendezett Generációk Találkozóján is.
Az erdélyi Tusványos mintájára. Kövér László, a magyar Országgyűlés házelnökének fővédnökségével szerveződő martosi szabadegyetemre közéleti személyek tucatjait hívják meg, magyarokat és szlovákokat egyaránt. Gubík László örömmel tájékoztatta a Felvidék.ma portált, hogy máris többen jelezték, köszönik a felkérést, és azt örömmel elfogadják. Így tett Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az ún. Wekerle-terv, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet publicistája és több felvidéki személy is. „Úgy gondolom, három hét alatt már kirajzolódik a Szabadegyetem közéleti és civil rendezvényeinek programja is” – mondta Gubík László.

A családi programok sokaságát felvonultató martosi Szabadegyetem zenei része már a csütörtöki sajtótájékoztatón ismert volt. Fellép a Tankcsapda, a P.Mobil, a Zsapka-Emmer duó, a Kor-Zár, Rúzsa Magdi, a Ghymes, Vastag Csaba, a Hooligans, a Muzsikás, a Kormorán, az Ismerős Arcok és a Bonita Summer Night is.

Felvidék.ma, -on-

hirdetés
Previous articleVasúti kétnyelvűség, avagy: magyar, fizess!?
Next articleStarfactory – Koltai Róbert és Gubás Gabi