Kezdőlap DUNATÁJ Hol vannak az eltűnt (ellopott) komáromi milliók?

Hol vannak az eltűnt (ellopott) komáromi milliók?

187
MEGOSZTÁS

A komáromi helyi politika eddigi botrányain megedződött olvasót is meglephette az a cikk, amit a héten a városi lapban olvashattak arról, hogy micsoda sikert ért el a KOMVaK jelenlegi vezetése. Aki azt várta, hogy ezután azt tudatják vele, hogya vízmű példátlan sikeres gazdasági évet zárt, vagy hogy tekintetbe véve a komáromi vízrajzi adottságokat a vízmű a felére csökkenti a vízdíjat, akkor annak csalódnia kellett.

Megtudhatta ellenben, hogy a cég vezetésének sikerült elérnie, hogy ne kelljen a vízműnek visszafizetni azt az 1,9 millió eurót, amelyet a minisztérium szerint a korábbi cégvezetők jogtalanul használtak fel, mivel túlárazták az elvégzett munkákat a csallóközaranyosi beruházásnál. Mivel ez az összeg pontosan a beruházás 20%-át teszi ki, magától adódik, hogy az milyen véletlen lehet, hiszen a 20%-os províziók hazánkban hírhedtek voltak. Elszomorító és egyben elgondolkodtató is, hogy valakik megpróbálják sikerként elkönyvelni ezt a bűntényt, amivel milliókkal rövidítették meg városunkat és a csőd szélére taszították a vízművet. Álszent módon az önkormányzat és a vízmű jelenlegi vezetése is elbújt az állítólagos bűnvádi feljelentés mögé, melynek állásáról semmilyen információnk nincs. Valószínűleg ez is abban a fiókban végzi, ahol a többi komáromi ügy is. Nyilvánvalóan ez megfelel azoknak, akik képviselői székükből elősegítették ezt a városunkban példátlan méretű vissszaélést. Véleményünk szerint az, hogy sikerült elsimítani ezt a büntetést az annak a stratégiának a része, hogy mivel nem kellett visszafizetni a pénzt, akkor a milliók sem lettek ellopva, így tehát nincs mit vizsgálni és a vízmű akkori vezetősége lényegében ártatlan. Ha nem hiányzik a pénz a tulajdonosnak, vagyis a városvezetésnek, akkor kinek hiányozna? Ha valaki megnézi, hogy milyen vagyont halmozott fel a két érintett volt vezető (pld. hatalmas kiterjedésű családi házak), akkor nem lehet kétsége afelől, hogy ez a vagyon csak illegális forrásból származhat és mindaddig bántja majd a törvénytisztelő polgár szemét, amíg csak ez az ügy nem lesz ténylegesen kivizsgálva és a bűnösök megbüntetve. A dolgok jelenlegi állása szerint az illetékesek inkább abban érdekeltek, hogy az ügyet szőnyeg alá söpörjék, minthogy végre tiszta víz kerüljön a pohárba. Nem meglepő, hisz lényegében az önkormányzat hasonlóan viselkedett más esetekben is, mint például a termálfürdői gáztalanítójának ügye, hogy csak egyet említsünk. A testületben ülő erkölcscsőszök ilyenkor bezzeg mélyen hallgatnak. Most sem emelik fel szavukat, hogy a város és a köz éredeke az első. Az is lehet, hogy már ők is beletanultak az íratlan komáromi önkormányzati kiskátéba és számukra is előnyösebb, ha tartják a szájukat, hogy aztán majd tarthassák a marKukat is.

Számunkra pedig nem marad más, csak remélni, hogy egyszer majd nemcsak az országos színtű, hanem a helyi szintű gazemberek is sorra kerülnek és a bűnüldöző szervek elvégzik azt a munkát, amit a önkormányzat nem tud vagy nem akar. Ez azt is jelenti, hogy még sokáig kell tűrnünk, hogy sikerként könyveljék el azt az igyekezetet, hogy bűntényeket tegyenek meg nem történtekké azok, akiktől már csak képviselői esküjük miatt is elvárhatnánk, hogy foggal körömmel védjék a városi vagyont.

 

DUNATÁJ HETILAP 5/2021

Kép: pixabay

hirdetés