HAZA HÍR-MIX Hétvégén Kútfeszt a komáromi Európa-udvarban

Hétvégén Kútfeszt a komáromi Európa-udvarban

902
hirdetés

41446_200_200„Impró párbaj”, Semi Holsen, Both Miklós Folk Side, Ritka Magyar Folkband és Korpás Éva – mindez szeptember 6-8. között a Kútfeszten, melyet harmadik alkalommal rendeznek meg Komáromban, az Európa-udvarban.

A háromnapos fesztivál első, pénteki napján a Jókai és a Thália színház művészei a „Csavargók” csapatának tagjaival mérik össze improvizációs képességeiket. Az Impró párbaj „fellépői” lesznek: Bandor Éva, Olasz István, Nagy László, Nádasdi Péter, illetve Molnár Xénia, Gál Tamás, Boldoghy Olivér, Ollé Erik. Az este hét órakor kezdődő szórakoztató műsor játékmestere Majorfalvi Bálint lesz. Győztest a közönség szavazatai alapján hirdetnek.
A napot a 2009-ben alakult, királyhelmeci Semi Holsen Zenekar esti koncertje zárja. A zenekar – saját meghatározása szerint – a melodikus alternatív rock képvislője, dalaikat angol és magyar nyelven adják elő.
Szeptember 7-én, szombaton öttől az Emmer Péter – Rácz Csaba – Lakatos Róbert trió, hét órától a Ritka Magyar Folkband és Korpás Éva, kilenctől pedig a budapesti Both Miklós Folkside lép fel, melynek frontembere egy hosszabb idejű kínai tartózkodás után tért haza és alapította meg Both Miklós FolkSide elnevezésű zenekarát. A fiatal énekes-gitáros zenésztársait (Lukács Miklós, Szokolay Dongó Balázs, Dés András, Novák Csaba) a hazai dzsessz és világzenei színtér kiemelkedő zenészeiből válogatta. A zenekart alkotó öt zenész először 2011-ben a koppenhágai WOMEX fesztivál nyitókoncertjén játszott együtt.
A zárónapon az Európa-udvar közönsége három színházi előadást láthat. Délután háromtól az őrsujfalusi ÉS?! Színház Petőfi Sándor vígeposzát, A helység kalapácsát adja elő, majd fél öttől Arany János A Bajusz költeményének színpadi változata kerül bemutatásra – szintén az ÉS?! Színház előadásában. Végül – este hattól – a Csavar Színház következik Csokonai Dorottyájával.
Az előttünk álló hétvégén azonban további kulturális programok várják a közönséget Komáromban. A Kútfeszttel egyidőben rendezik meg ugyanis a városban a Borkorzót és a Borostyán Fesztivált is. Előbbit ezúttal is a bor, a zene és a finomságok ünnepeként harangozták be a szervezők. Nem véletlenül, hiszen a már negyedik alkalommal megrendezett rendezvény középpontjában ismét a bor és a különböző ételkülönlegességek kerülnek. Idén Szlovákiából a régió legjelentősebb borászai, Magyarországról a somlói, villányi, egri és a szekszárdi borvidékek és Erdélyből a Recas borvidék borászai látogatnak Komáromba. A Borkorzó pavilonjai azonban nemcsak e „földi hívságokkal” várják a látogatókat, hiszen például a Jókai Színháznak is lesz standja a „borházak” között. A komáromi társulat számos programmal várják a közönséget: pénteken Zsapka Attila és Madarász András énekel majd a gyerekeknek, lesz gyermekfoglalkozás, festés, gyurmázás, bábozás, ügyességi játékok. Feltűnik majd Süsü, a sárkány is – ígérik a szervezők. Szombaton a már említett foglalkoztató programokon kívül néhány színésszel is mód nyílik egy kis ismerkedésre.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleVerekedés a szlovák parlamentben (videóval)
Next articleLehallgatni arany? – fórum a RÉV-ben