Ha újra felmerülne a menekültkvóták gondolata, Szlovákia megint elutasítaná azt. Jelentette ki Robert Fico kormányfő a Szlovák Nemzeti Felkelés 71. évfordulója tiszteletére tartott besztercebányai megemlékezésen. A kormányfő a hatalmas menekültválsággal kapcsolatosan hétfőre (augusztus 31.) összehívja a Biztonsági Tanács rendkívüli ülését.
A megemlékezés több mint 2500 résztvevője előtt, akik közt ott voltak a nagykövetségek képviselői is, a kormányfő kijelentette, „az európai politika a migráció tekintetében teljesen csődöt mondott”. Európa a világ különböző, gyakran emberi tragédiákkal sújtott részeiből érkező ellenőrizetlen menekültáradattal szembesül. „Ne csináljunk úgy, mintha nem látnánk az emberek félelmét, nemcsak Szlovákiában félnek az emberek, hanem egész Európában. Ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk ennek a jelenségnek az okát, s mintha képesek lennénk ezt a problémát úgy megoldani, hogy mindenkit tárt karokkal fogadunk, tekintet nélkül arra, hogy gazdasági spekulánsokról vagy olyan emberekről van-e szó, akik valóban segítségre szorulnak saját és családjuk életének, egészségének védelme érdekében” – fogalmazott Fico.
„Hogyan lehetséges, hogy ha Görögországnak pénzre van szüksége, akkor 24 órán belül összeül a csúcsvezetés, de ha emberek halnak meg, képtelenek vagyunk összehívni azt az afrikai országok részvételével, és azt mondani, hogy ott, náluk oldjuk meg a problémát. Megint csak azt ismételhetjük meg, amit az európai csúcstalálkozó ülésein elmondtunk, a helyzetet ott kell megoldani, ahol kialakult, nem pedig a következményekre összpontosítani” – jelentette ki a kormányfő.
Fico szerint minden országnak joga kell, hogy legyen arra, hogy megválaszthassa, kiről képes gondoskodni. „Legyünk őszinték, hiszen mi a több százezer saját roma polgártársunk integrálására sem vagyunk képesek, hogyan tudnánk akkor integrálni olyan embereket, akiknek teljesen más az életmódjuk, a vallásuk” – fűzte hozzá Fico.
dé, Felvidék.ma