HAZA BELFÖLD Elutasította a szlovák állampolgársági törvény módosítását a pozsonyi törvényhozás (A MOST-HÍD sem...

Elutasította a szlovák állampolgársági törvény módosítását a pozsonyi törvényhozás (A MOST-HÍD sem szavazta meg)

1098
hirdetés

Slovak_ID_card_2015Továbbra is érvényben marad a szlovák állampolgársági törvény azon kitétele, amely szerint „elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi, a jogszabály módosításáról szóló ellenzéki javaslatot ugyanis csütörtökön elutasította a pozsonyi törvényhozás. A módosítást a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt képviselői sem szavazták meg, mert szerintük a kezdeményezők ezzel csupán szét akarták verni a koalíciót.

    Az ominózus szlovák állampolgársági törvény megváltoztatását célzó törvénymódosítási javaslattal a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki csoportosulása, a Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) mozgalom állt elő. A módosítás lényege abban állt, hogy visszaállította volna a szlovák állampolgársági törvény 2010-ben történt megváltoztatása előtti helyzetet, vagyis ismételten bevezette volna, hogy a szlovák állampolgársággal rendelkező személyek kizárólag saját kérésük alapján veszíthetik el szlovák állampolgárságukat.
A törvénymódosítási javaslatot 61 nem szavazattal, 27 igen ellenében, 44 képviselő tartózkodása mellett hagyta jóvá a a pozsonyi törvényhozás. A jogszabály elfogadását a kormánykoalíció részét képező, Bugár Béla vezette, Most-Híd szlovák-magyar párt frakciója sem támogatta, képviselőik a voksolás során tartózkodtak. Igennel szavazott viszont a vegyes párt listáján mandátumot szerzett Simon Zsolt, aki Bugárék a kormányba való belépését követően lépett ki a párt frakciójából.
Az, hogy a Most-Híd frakciója nem támogatta a törvénymódosítási javaslatot, azért is érdekes, mert Robert Fico előző kormánya idején ők is tartalmilag ezzel megegyező javaslattal álltak elő. A vegyes párt frakciójának szavazása ugyanakkor nem számít meglepetésnek, azt, hogy a párt nem fog kiállni a szlovák állampolgársági törvény módosítása mellett, már korábban jelezték. Ezt azzal indokolták, hogy a törvény módosításáról nem tudtak megegyezésre jutni a kormánykoalíció kialakítása során folytatott tárgyalásokon. Gál Gábor, a Most-Híd egyik parlamenti képviselője a vita során azt mondta: azzal a kormánykoalíció szétverése céljából álltak elő a módosítás előterjesztői, de erre – mint megjegyezte – nem fog sor kerülni.
A javaslatot csak abban az esetben fogadhatta volna el a parlament, ha Bugár Béla pártja összefogott volna az összes ellenzéki párttal, de ilyen próbálkozás nem volt.
A szlovák állampolgársági törvény jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el, a magyar parlament könnyített honosításról hozott döntésére reagálva. A sokat vitatott jogszabály egyebek mellett kimondja, hogy „elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. Ennek alapján, a szlovák belügyminisztérium adatai szerint idén februárig, 1301 ember veszítette el szlovák állampolgárságát, köztük 66-an a magyar állampolgárság felvételét követően.


MTI

fotó: en.wikipedia.org

hirdetés