HAZA HÍR-MIX Egyházi Ákos, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákja kapta a Kaszás Attila

Egyházi Ákos, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákja kapta a Kaszás Attila

873
hirdetés

Szombaton este kiderült, hogy a XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál százöt versenyzője közül kiket tartott a legtehetségesebbeknek a Dolmány Mária drámapedagógus által vezetett, további tíz hozzáértő hazai és magyarországi szakemberből álló zsűri. A kiosztott 16 díjból többet a felvidéki alap- és középiskolásokon kívül erdélyi és vajdasági diákok vehettek át.

Odafenn Attila is örülhetett a sok ifjú tehetség láttán

A sok színvonalas, aranysávval jutalmazott produkció hallatán nem volt könnyű dolga Dolmány Mária drámapedagógusnak, az Országos Művészeti Tehetség Tanács elnökének, továbbá Fabó Tibornak – a KJSZ Jászai Mari-díjas színművészének, Gaál Ildikó rendezőnek, Havas Judit előadóművésznek, Holecskó Orsolya színművésznek, Kautzky Armand Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek, valamint Koltai Róbert, Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának, Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek, Ledő Barnabás versmondónak – a IV. Nemzeti VERSeny győztesének, Körömi Gábor drámatanárnak, egyetemi tanársegédnek és tagintézményvezetőnek, valamint Szabó Viktornak, a KJSZ színművészének.

A verseket figyelmesen hallgató zsűri néhány tagja

A szakemberek úgy döntöttek, hogy ez alkalommal a Kaszás Attila-díjat Egyházi Ákosnak, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola 1. kategóriában versenyző kisdiákjának adományozzák. Varga Rózsa, a fődíjas versmondó felkészítő tanárát pedig Jókai Tibor Emlékdíjban részesítették.

Mondd, te kit választanál…?!

Örvendetes, hogy az SZMPSZ-en, Komárom városon és a verseny névadójának volt alapiskoláján, a jelenlegi Jókai Mórt Alapiskolán kívül minden évben további különdíjakat ajánlanak fel Kaszás Attila hajdani gimnáziumi diáktársai és további verskedvelő magánszemélyek. Ez az idén is így volt: összesen 14 különdíjnak örülhetettek a kis- és nagydiákok, akik pénzdíjat, könyvcsomagot, tárgyi jutalmakat, valamint felvidéki és erdélyi verstáborban való ingyenes részvételi lehetőséget nyertek.

Mondd, te kit választanál…?!

A különdíjasok teljes listája a cikk végén található, az aránysávosok listája pedig a csatolmányban. Mindnyájuknak az olvasóink nevében is szeretettel gratulálunk!

Fónad Lili, a 2. kategória egyik aranysávosa versmondás közben

Végül idekívánkozik egy megjegyzés: ha a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Fesztivál szervezői az eddig megszokott tavaszi időpont helyett nem ugyanerre a hétvégére tették volna át a rimaszombati megmérettetés időpontját, Komáromban is még többen csillogtathatták volna meg a tehetségüket. Sajnos, így a versenyzőket és a felkészítő tanáraikat döntés elé állították: melyik viadalon vegyenek részt. Remélhetőleg az efféle keresztbe-szervezés többször már nem fordul elő…

Az izgalmas döntő egyik pillanata

Íme, a különdíjasok teljes listája!

A díj adományozója, a díjazott neve és tanintézménye, illetve felkészítője:

1.     Kopócs Tibor képzőművész díja: Szabó Bella Róza –

Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda, Nyíregyháza, Szepessy Enikő

2. Kaszás Attila gimnáziumi osztálytársainak díja (pénzdíj 1.): Boros Bianka Tamara – Erdély, Vass Edith

3.  Kaszás Attila gimnáziumi osztálytársainak díja  (pénzdíj 2.): Bitter Karolina – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta  , Lizák Czinege Anikó

4. Kaszás Attila gimnáziumi osztálytársainak díja  (pénzdíj 3.): Rákász Fanny – Magángimnázium, Dunaszerdahely, Simon Beáta

5. Kaszás Attila gimnáziumi osztálytársainak díja (pénzdíj 4.): Váradi Jázmin – Eötvös utcai AI, Komárom, Majer Szendi Gabriella

6. Kaszás Attila gimnáziumi évfolyamtársa, Gőgh Mihály vállalkozó díja  (pénzdíj 5.): Szőke Donát – Kodály Zoltán AI, Galánta, Popluhár Miriam

7. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének díja – verstábor: Mihalovič Marcell – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, Ollé Krisztina

8. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének díja – verstábor: Sercel Viktória, Alapiskola – Hidaskürt, Jókai Ági

9. Komárom városa díja (könyvcsomag): Czajlik Csongor – Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer, Méry Mária

10. A komáromi Jókai Mór Alapiskola díja: Brešťánský Laura – Gregorovits Lipót MTNY Alapiskola, Jóka, Zaťko Laura

11. Versmondó tábor, Csíkcsomotor (Erdély): Francia Henrietta – Svetozar Markovič Gimnázium, Szabadka, Berényi Emőke

12. Versmondó tábor, Csíkcsomotor (Erdély): Baros Dániel – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, Lizák Czinege Anikó

13. Versmondó tábor, Csíkcsomotor (Erdély): Mihalovics Vronika – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, Ollé Krisztina

14. Versmondó tábor, Csíkcsomotor (Erdély): Godó Fanni – Magángimnázium, Dunaszerdahely, Terebessy Mária.

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés