Kezdőlap DUNATÁJ Egy rendhagyó osztálytalálkozó

Egy rendhagyó osztálytalálkozó

578
MEGOSZTÁS

A nemesócsai alapiskolában az osztálytalálkozók hagyományosnak mondhatók. Csaknem valamennyi évfolyamban rendszeres időközökben megszervezik azok, akiket erre energiájuk, kellő elszántságuk, szervezőképességük ösztönöz. Nyugdíjas pedagógusként – mivel több nemzedék is kikerült már szárnyaim alól – szinte évente kapok meghívót egy-egy összejövetelre. Ezek kivétel nélkül megható és felemelő alkalmak.

OSZTALYTALI

Számomra az osztályfőnöki órák nyújtják a legnagyobb élményt, hiszen az egésznek ez a célja, hogy figyelemmel kísérhessük, ki hova jutott el, sikerei, kudarcai hogyan alakították jellemét, mi aggasztja, és tudunk-e neki segíteni. Az utána következő zenés-táncos vacsora pedig még közelebb hozza egymáshoz a régi osztálytársakat, és alkalmat ad fényképek nézegetésére, bizalmasabb beszélgetésekre. Az idei Mária-napi osztálytalálkozó a 35 évvel ezelőtt végzett diákokat hozta össze újra. Az elején még minden a megszokott rituálé szerint zajlott: találkozás az iskola épületében, a kezdésre hívó csengőszó, az igazgatónő (Majer Anna) meleg szavai és apró meglepetése minden résztvevő számára, a „hetes” jelentése a hiányzókról, Boros Zsuzsi (az egyik főszervező és ötletgazda) nosztalgikus szavai a múlt és a jelen diákjairól, a könnyes- kacagós beszámolók… mindez Olláry Ildikó optikájának kereszttüzében. A 35 évvel ezelőtt végzett 46 tanuló közül 23-an ültek be újra az iskolapadba, a két osztályfőnökön (Alföldy Mária és e sorok írója) kívül eljött a tanulók közé még három tanító néni, az egyik egyenesen Svédországból. Két egykori tanulónak csak a sírját látogathatták meg az osztálytársak (Magyar László és Komjáti László). Az osztályfőnöki órát követően a szövetkezet székházában gyülekeztünk a vacsorára. Itt ért bennünket az első meglepetés. Ünnepélyesen és gazdagon terített asztal várt minket, kellemes zene, rengeteg virágdísz… és egy kis kiállítás. Egy asztalon a nyolcvanas évek jellemző iskolai tárgyai: Husák elvtárs képe (minden osztály falán ott függött egykoron), Lenin elvtárs szobra, szamovár (a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának elmaradhatatlan kellékei), füzetek, tankönyvek, pionírkrónika, egyenruha, jelvények, orsós magnó (a teadélutánok főszereplője), és egy kétkerekű kocsi is, megrakva papírral, így emlékeztetve a kötelező papírgyűjtésekre. Míg édes-bús hangulatban idéztük fel a múltat, készült a másik meglepetés. A zenekar hirtelen átváltott pattogós ritmusra, hiszen megérkezett az osztály csaknem valamennyi tagja pionírnak öltözve, korabeli mozgalmi dalokat énekelve magyar, szlovák és orosz nyelven. A dalolásba valamennyien bekapcsolódtunk, s kiváló karnagyunk is akadt Vajda Éva tanító néni személyében, aki annak idején az énekkart vezette. A dalok után következtek a régi mondókák, kiszámolók, Weörös Sándor-versek, amelyeket viszont a messze északról ellátogató Egyházi Katalin tanító néni vezényelte le évtizedek elteltével. Újabb és újabb dalok szárnyaltak a teremben, felizzott a múlt, kavarogtak az emlékek, üzent az ifjúkor, mígnem a Kell még egy szó (a Honfoglalás c. film betétdala) szárnyain visszaérkeztünk a jelenbe. Szép volt. A legszebbnek mégis egy apró ajándék, egy papírszívecske bizonyult – talán Iván Erzsike készítette az óvodásaival – egy idézettel Dániel próféta könyvéből: „Akik igazságra oktattak sokakat, ragyogni fognak, mint a csillagok.” Nehéz órákban jó lesz felidézni.

Gálfi Mária

DUNATÁJ HETILAP 42/2015

hirdetés