Kezdőlap HÍR-MIX Dr. Benyó Zoltán: Képlékeny vélemények

Dr. Benyó Zoltán: Képlékeny vélemények

301
MEGOSZTÁS

Többszöri nekifutás után a komáromi képviselők duzzogva ugyan, de nagy többséggel támogatták az új városi területfejlesztési terv kidolgozásának folytatását, amelynek része a sokat vitatott Holt-Vágon és a Vágon átvezető, jó esetben 10 év múlva megépülő elkerülőút. Ennek az ára többszöröse lenne a most elkezdett Duna-hídnak és megépülése esetén a környék örökre elveszítené kivételes, sokak által kincsként emlegetett természeti adottságait. Többek között erre mutat rá a 6 ezer komáromi és környékbeli polgár petíciója. Kétségtelen, hogy az évek óta tartó, országos és megyei szinten összehangolt folyamatban nem könnyű módosítást elérni. Jobb lett volna erre a problémára korábban felfigyelni, és tiltakozni. A mostani elutasítás sem oldana meg semmit, hiszen a jelenleg érvényben lévő is ezzel az útvonallal számol, ugyanakkor késleltetnénk az új területfejlesztési terv megszületését. Senki sem akar a város fejlődésének, további munkahelyek megteremtésének a kerékkötője lenni. A várost érintő, évekkel ezelőtt meghozott előnytelen központi döntések alakulásáról és az azokkal szembeni fellépés elmulasztásáról is lehet vitatkozni. Viszont még a legalaposabb tényfeltárás sem javítana a helyzeten. Jelenleg egyetlen lehetőségünk az volt, hogy a fejlesztési tervet összességében továbbküldjük, de egyidejűleg a testület a petíció és az elhangzott szakmai (építészeti, környezetvédelmi) érvekre támaszkodva kezdeményezze egy törvényes, szakmailag és gazdaságilag is elfogadható, ugyanakkor a Holt-Vágot megkímélő alternatíva keresését. Amennyiben ez sikerülne, megkezdődhetne a jelenleg érvényben lévő útvonal módosításának elfogadtatása. Ezt a megoldást tudomásom szerint a petíció aláírói is elfogadták volna, a képviselők közül többen is kezdeményeztek ilyen kompromisszumot. Nagy meglepetésre azonban, amikor az ilyen tartalmú módosító javaslatokról kellett szavazni, meggondolták magukat, egyesek csendben, mások kínos magyarázkodás után. Akiknek nemcsak a szíve, hanem az esze is azt súgja, hogy az áhított és reméljük meg is valósuló fejlesztések reményében nem kell lemondanunk a természet adta kincsünkről, továbbra is dolgozniuk kell a megoldás keresésén. A sikerhez az kell, hogy városi, megyei és országos szinten az alkalmazkodó, városunk számára előnytelen döntésekbe is beletörődő képviselők helyébe a választók olyanokat találjanak, akik fel merik vállalni a szembefordulást és a vele járó kellemetlenséget és munkát. Sajnos a testület ezúttal nem a város fejlődésére, hanem a közéleti szerepvállalás további hanyatlására, a megalkuvásra mondott igent. Élen az évtizedes tapasztalatokkal rendelkezőkkel, akikhez végül is csatlakoztak a változást ígérő fiatalok (tisztelet a kivételnek).

 

DUNATÁJ HETILAP 48/2017

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here