Kezdőlap HÍR-MIX Családias hangulatú a vágfüzesi nyugdíjasotthon

Családias hangulatú a vágfüzesi nyugdíjasotthon

469
MEGOSZTÁS

IMG_1557Vágfüzes egy nyugodt és csendes kis falucska a Komáromi járásban, alig több mint 550 lakossal. Itt található az a nyugdíjasotthon, amiről az utóbbi időben egyre többet hallunk, hiszen az őrsújfalusi Dafné otthon lakóinak elszállásolására is vállalkoztak.

IMG_1586

Az igazgatónő, Forró Hildegard fogadott bennünket a panzió bejáratánál és készségesen vezetett körbe a „Vrba“, azaz Fűzfa nevet viselő nonprofit szervezet telepén. Mindenütt mosolygós emberekkel találkoztunk, mind a személyzet, mind a lakók családias bizalmassággal szólítják egymást. Az otthon mindkét szintjén közösségi helyiségek vannak, ahol plazmatévéken nézhetik a lakók a nekik tetsző műsorokat. Az épületben saját könyvtár, üzlet és kápolna is helyet kapott.
– A kápolnában rendszeresen tartunk szentmiséket és istentiszteleteket, hiszen az idősebb otthonlakók között sok a mozgásában korlátozott, aki már nem tud elmenni a közeli templomokba. A katolikus szentmisék szolgálatát Elek László komáromi esperes-plébános vállalta, a református istentiszteleteket pedig a martosi Szénási házaspár szolgáltatja. Rendszeres orvosi felügyeletünk van, saját rehabilitációs nővérünk gondoskodik arról, hogy az idősek eleget mozogjanak, de fodrász és a pedikűrös is rendszeresen megjelenik, hogy hozzájáruljon az itt élő hölgyek szépítkezéséhez – magyarázta az igazgatónő, majd elmondta, hogy a pácienseket minden esetben kísérettel szállítják szakorvosokhoz.

– Jelenleg negyven saját lakónk van, ehhez nemrég még tizenhatan érkeztek az őrsújfalusi Dafné intézetből is. Kötelességünknek éreztük, hogy IMG_1558segítséget nyújtsunk nekik, hogy ne kelljen más járásokban, szülőföldjüktől távol elhelyezni az árvíz alatt tönkrement otthon lakóit. Az őrsújfalusi ápoltakkal együtt át tudtunk még venni hat alkalmazottat is, akik így nem maradtak munka nélkül. Azt is szeretném elmondani, hogy az őrsújfalusi lakók eredeti térítési költségei változatlanok maradtak, annak ellenére, hogy mi magánvállalkozásként üzemeltetjük ezt a panziót. Az átvett alkalmazottak bérét is teljes mértékben a korábbi szinten tudjuk tartani, és megmaradtak nálunk is közalkalmazotti státuszban – magyarázta Forró Hildegard, aki örömmel elmondta azt is, hogy a finom ételeket előállító panziós konyha, valamint a családias gondoskodás ellenére a Komáromi járás legolcsóbb panziójának számítanak. Ennek köszönhetően nem okoz számukra problémát a szabad helyek betöltése. Szerencsére még nem kell hosszabb várakozási idővel számolnia annak, aki itt szeretné tölteni nyugdíjas napjait.

– Téved, aki a hozzánk hasonló panziókat egyfajta „elfekvőnek” tartja. A közös programokkal, kisebb kirándulásokkal szeretnénk elősegíteni, hogy az itt élő idősek érezzék, kényelmük fontos számunkra – mondta búcsúzáskor az igazgatónő.

Kép és szöveg: Jakab István

DUNATÁJ HETILAP / dunataj.sk

hirdetés