HAZA BELFÖLD Čaputová Ukrajnában: A háborúhoz való viszonyulásom nem politikai, hanem emberi

Čaputová Ukrajnában: A háborúhoz való viszonyulásom nem politikai, hanem emberi

438
hirdetés

Annak köszönhetően, hogy a demokratikus világ nem fordult el Ukrajnától, Kijev ma egy működő város és tőle sokkal keletebbre húzódik a front, jelentette ki pénteki ukrajnai látogatása során Zuzana Čaputová államfő – tájékoztatott a TASR.

Zuzana Čaputová a márciusban beiktatott Petr Pavel cseh államfővel érkezett Kijevbe, akinek ez az első ukrajnai útja.
„A romok között lassan modulházak nőnek ki, a szerencsésebb családok visszakaphatták a gyerekeiket is, akiket a megszállók raboltak el. Ezek a változások is jelzik, van értelme a segítségünknek, közelebb hozza a békét, az agresszor pedig távolabb került tőlünk” – mondta Čaputová. Hozzátette, tavaly májusi első ukrajnai látogatása óta a háború számára nem politikai kérdés, hanem mindenekelőtt emberi.
Az államfő elítélte a számos ukrán város, köztük Dnyipro és Umany ellen péntekre virradó éjszaka mért légicsapásokat, amelyek civil áldozatokat is követeltek. Hozzátette, a háború sújtotta területeken olyan traumákat és szörnyűségeket élnek át az emberek, amelyeket nem lehet elfelejteni és nehezen lehet gyógyítani.
Pavel a Twitteren azt írta, a szlovák államfővel látják, „mekkora érték a szabadság és az igazság, és az ukránok a legnagyobb árat fizetik ezekért az értékekért”. Leszögezte, hogy Csehország és Szlovákia kiáll Ukrajna mellett és támogatja.
Čaputová hangsúlyozta, a közös látogatásuk is igazolja, hogy államfői szinten új korszak kezdődött Csehország és Szlovákia között, és örül, hogy első közös útjuk Kijevbe vezetett.
„Talán nincs a Földön még két olyan nemzet, amely annyira közel állna egymáshoz, mint a cseh és a szlovák. Kapcsolataink szilárdak, megerősítették történelmi tapasztalataink a fasizmussal, a megszállással, a kommunizmussal, majd a demokrácia kiépítésének kezdetei és végül a békés szétválás is. A kölcsönös tisztelet, barátság és partnerség üzenetét hoztuk magunkkal, ezt szimbolizálja közös kijevi utunk” – írta Čaputová a közösségi hálón.
Čaputová és Pavel péntek reggel felkereste az ukrajnai Borogyanka városát, amelyet az invázió elején semmisítettek meg az orosz alakulatok, a nap során Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkoznak.

TASR

fotó: facebook

hirdetés