HAZA BELFÖLD Banki terminállal ellátott és új Superb rendőrautók

Banki terminállal ellátott és új Superb rendőrautók

1003
hirdetés

47680A rendőrök a megengedett sebesség túllépésen kapták, és nincs Önnél elegendő készpénz a bírság kifizetésére? Ezentúl nem számít, fizethet bankkártyával is, némely rendőrautót ugyanis banki terminállal látnak el. S ezen kívül a száguldozók lefüleléséhez új autókat is kapnak a rendőrök.
A banki terminálok alkalmazásával kapcsolatos kísérleti projektet Ľubomír Ábel országos rendőrkapitány-helyettes jelentette be augusztus elsején.
„A projekt három hónapig tart majd, tekintettel arra, hogy meghatározott számú banki terminál áll a rendelkezésünkre, meghatározott szempontok szerint kerül sor az alkalmazásukra a szolgálatteljesítés során. „Elsősorban a vámrendőrség, az autópálya-részlegek és a megyei útfelügyelőségek munkáját segítik majd” – fogalmazott Ábel.
Kezdetben azonban nem sok – összesen 20 darab – banki terminállal felszerelt rendőrautó cirkál majd Szlovákia útjain. Ha azonban beválnak, Tibor Gašpar országos rendőrkapitány szerint elképzelhető, hogy bizonyos akadályok leküzdése után több tízzel is növekedhet a számuk.
Ábel szerint a kísérlettel a rendőrség azt szeretné kipróbálni, hogyan működnek a banki terminálok a rendőrautókban, és milyen az ország területén a lefedettsége a térerejük tekintetében. Arra is kíváncsiak, hogyan reagálnak maguk a gépjárművezetők az újdonságra, és milyen lesz a bírságfizetés fejlődése. A rendőrök az adminisztratív munkák csökkenését várják a rendőrautókba szerelt banki termináloktól. Elsősorban olyan esetekről van szó, amikor a gépjárművezetők a bírság elkövetése után fizetnének, de nincs náluk elegendő készpénz. A rendőröknek ekkor az érvényes szabályok értelmében el kell venniük a gépjárművezetői engedélyüket, és az esetről jegyzőkönyvet kell felvenniük. A banki termináloknak köszönhetően a szabálysértést elkövetett gépjárművezetők is jobban járnának. Nem kellene ugyanis többször is a rendőrségre járniuk, és bizonygatniuk, hogy megtérítették a bírságot.
Néhány évvel ezelőtt hasonló projektnek már a tanúi lehettünk Szlovákiában. Annak ellenére azonban, hogy a kezdeményezés pozitív értékelést kapott, a rendőrautókba szerelt banki terminálok végül mégsem váltak a gyakorlat részeivé. A gondot akkor a jogszabályok és a bankoknak fizetendő illetékek jelentették. Most azonban állítólag minden másképpen lenne. „A gondot akkor az jelentette, hogy a törvényből eredően a teljes bírságot az állam kapja, nem pedig a rendőrség. Az átutalásért azonban bizonyos kezelési illeték jár. Mi azt akkor a projekt keretében a belügyminisztérium költségvetéséből fizettük, ami nem kis összeg volt. Most azonban más a helyzet” – állítja Ábel.

47680xA rendőrség új járműveket kap
A „rendőrségi kobra” az országúti száguldozók lefüleléséhez új autókkal bővíti járműállományát. A belügyminisztérium a 21 darab Škoda Superb típusú autóért mintegy 844 ezer eurót fizetett, derül ki mindez a Szerződések Központi Nyilvántartásába feltöltött adásvételi szerződésből.
A személyautók közül 6 dízelmotorral, 15 pedig hathengeres, 260 lóerős benzinmotorral működik. A járműveket az ún. rendőrségi kobra vagy puma szolgálatába állítják. Az új állományból egy gépkocsi a tűzvédelmi szervekhez kerül – adta hírül a SITA hírügynökségnek Ivan Netík, a belügyminisztérium kommunikációs részlegének igazgatója.
A környezetvédelmi minisztérium ugyanilyen márkájú gépkocsikkal újítja fel járműparkját, amelynek során az öt Superb gépkocsiért 202 ezer eurót fizettek. A tárcák közül az egészségügyi tárca is élvezheti egy 40 ezer euró értékű autónak a kényelmét.
A magasabb középosztályba, D csoportba tartozó autókra kiírt pályázat összértéke 20 millió eurót tesz ki. A kapott adatok alapján a tárca a következő négy év során az Audi A4, Škoda Superb, illetve Volkswagen Passat típusú személyautókból válogathat.
A tervek között a jövőben 500 db ilyen kategóriájú jármű beszerzése szerepel a belügyminisztériumon belül a rendőrség, tűzoltóság, járási hivatalok és az igazságügyi őrség részére. A belügyminisztérium az utóbbi hónapok során hajtotta végre a tárca járműállományának eddigi legnagyobb cseréjét.
A rendőrség eddig 740 db, 17 millió euró összértékű Wolksvagen Golf márkájú személygépkocsival rendelkezett, de ezenkívül Kia, Hyundai, illetve kisebb Peugeot márkájú gépkocsikkal is bővült a járműparkjuk. A tárcánál furgonok és kisbuszok cseréje is várható, majd a további tervek között szerepel új, SUV kategóriájú rendőrautók beszerzése is.

dé, hcs, Felvidék.ma

hirdetés