HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Bagdy Emőke fontosnak tartja, hogy mind odafigyeljünk a covid árváira

Bagdy Emőke fontosnak tartja, hogy mind odafigyeljünk a covid árváira

501
hirdetés

Az anyagi támogatáson túl élő, közvetlen segítségre is nagy szükségük van a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradtaknak – hangsúlyozta Bagdy Emőke, aki a Regőczi Alapítvány kuratóriumi tagjaként vendégeskedett a Ridikül című műsorban.

Közmédia elismerések – Bagdy Emőke kapta idén a Duna-díjat

Magyarországon csaknem 1500 olyan gyermek és fiatal van, aki a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt. Rajtuk segít hosszú távú és személyre szóló támogatással a Regőczi Alapítvány, amely 2021-ben Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita kezdeményezésére jött létre. Tavaly az alapítvány részére gyűjtött a közmédia nagyszabású karitatív akciója, a Jónak lenni jó!, amellyel több mint 345 millió forint gyűlhetett össze az egész ország összefogásával. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, az alapítvány kuratóriumi tagja a szociális segítségnyújtás mellett a lelki támogatás fontosságára hívta fel a figyelmet a Duna délutáni magazinműsorának, a Ridikülnek vendégeként.

„A Regőczi Alapítvány vállalása 20 évre szól, a veszteséget átélt gyermekeket és családokat kívánja megsegíteni. A jól szervezett rendszernek köszönhetően a támogatás hihetetlenül hatékonyan valósul meg, a szükségletekhez és kívánalmakhoz rendkívüli módon igazodik. Hatalmas jelentőségűnek tartom az élő, közvetlen segítségnyújtást is, mozgósítottuk a segítő szakembereket, pszichológusokat. Szervező hálózat épült ki, hogy lélektől lélekig juthassunk. Állami, karitatív és egyházi szervezetekhez irányítjuk a rászorulókat, de fontos, hogy mellettünk legyenek mintaadó, önszerveződő, kisebb-nagyobb csoportok, amelyek képesek egyéni szinten foglalkozni velük” – fogalmazott a műsorban Bagdy Emőke, hangsúlyozva, hogy több édesanya közvetlenül a szülés közben vagy nem sokkal utána hunyt el, miközben a legkisebbeknek az érintés és a testkontaktus a legfontosabb, ennek pótlását anyagi úton azonban nem lehet megoldani.

A szakember úgy látja, ha kellő érzékenységgel viszonyul a covid árvákhoz a közvetlen környezetük, könnyebben élhetnek együtt az őket ért veszteséggel. A Regőczi Alapítvány munkájával nyújtott anyagi támogatással pedig azon dolgoznak, hogy az életkörülményeikben se szenvedjenek hátrányt. A teljes beszélgetés újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán.

Ridikül – hétköznap 17 órától a Dunán!

MTVA

hirdetés
Previous articleKét tortával is döntős Sztaracsek Ádám a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen
Next articleGKI: a lakosság a kimutatott infláció dupláját érzékeli