Kezdőlap BELFÖLD Az idén már nem módosul a szlovák állampolgársági törvény

Az idén már nem módosul a szlovák állampolgársági törvény

101
MEGOSZTÁS

Az idén már nem kerül a pozsonyi törvényhozás elé a szlovák állampolgársági törvénynek a pozsonyi belügyi tárca által előkészített módosító javaslata – erősítette meg Robert Kalinák belügyminiszter szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.

    A sokat vitatott jogszabály alapján már több mint kilencszázan vesztették el szlovák állampolgárságukat, miután felvették egy másik országét, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően.
A törvény módosítására a szlovák kormány már tavaly ígéretet tett, s a belügyminisztérium által előkészített módosítás már közel egy éve el is készült, de azt – különböző okokra, köztük nemzetközi konzultációk szükségességére hivatkozva – máig nem terjesztették elő.
A szlovák belügyminiszter a törvénymódosítási javaslat előterjesztésének időpontját firtató kérdésre a TASR-nek azt mondta: a tárca ezzel a lépéssel “még várni fog”, s a módosítás az idei évben várhatóan már nem kerül a pozsonyi törvényhozás elé. “Megegyeztünk a külügyminiszterrel, hogy még kérek egy kis időt, mivel ezzel (a témával) összefüggésben még találkozóink lesznek” – nyilatkozta Robert Kalinák, aki szerint ezt az ügy fajsúlyossága és annak nemzetközi vonzatai is indokolttá teszik.
Bár a belügyminisztérium tervezetének részletei még nem kerültek nyilvánosságra, a tárca korábbi közlése szerint a módosítás lényegi pontja az lesz, hogy a jövőben azok nem veszítik majd el szlovák állampolgárságukat egy másik ország állampolgárságának felvételével, akik állandó lakhellyel rendelkeznek abban az országban, amelynek állampolgárságát újként felvették.
A jogszabály egy ilyen tartalmú módosítása érdemben nem változtatna a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok helyzetén.
A törvény jelenlegi formáját 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament könnyített honosításról hozott döntésére reagálva. A jogszabály egyebek mellett kimondja, hogy “elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi.
Ez utóbbi kitételnek a szlovák alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségét vitatva, s az állampolgársági jogszabály alkotmányosságának megvizsgálását kérve, 2011 őszén a pozsonyi törvényhozás képviselőinek egy csoportja az alkotmánybírósághoz fordult. Az ügyben a kassai székhelyű testület többször elnapolta a döntést, majd idén szeptember 17-i ülésén eljárásjogi okokra hivatkozva elutasította a panaszt, és így nem hozott érdemi döntést a törvénynek az alkotmánnyal való összeegyeztethetőségéről.


MTI

hirdetés