HAZA DUNATÁJ Az érintett válaszol: A Legfelsőbb Bíróság a jogos tulajdont részesítette előnyben

Az érintett válaszol: A Legfelsőbb Bíróság a jogos tulajdont részesítette előnyben

731
hirdetés

A Dunatájban megjelent „A beneši dekrétumok szellemében hozott döntést a Legfelsőbb Bíróság?”, illetve „A pathiak jogos tulajdona idegen kezekbe kerül!” címmel megjelent írás elolvasása után úgy döntöttünk, hogy reagálunk a szerző félrevezető állításaira.

Családunk több generációja 1920-tól él és becsületesen dolgozik járásunkban és elődeink, nagyszüleink és szüleink mindig is a törvény tiszteletére neveltek bennünket és arra tanítottak, hogy soha ne vetemedjünk idegen tulajdon megszerzésére, de egyúttal védjük és gyarapítsuk azt a vagyont, melyet ők becsületesen szereztek. Családunk minden tagja a délszlovákiai szlovák-magyar közösség tagjának tartotta és tartja magát. Konfliktusmentesen élünk itt, egymást kölcsönösen tisztelve, tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra. Nagyszüleinkhez hasonlóan mi is becsületes munkából élünk. A megjelent írás címe igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy családunk azokkal az eszmékkel ellentétben cselekedve, melyeknek szellemében elődeink éltek és neveltek bennünket, a község kárára szerzett vagyont. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, ami végeredményben bizonyítást nyert a kilenc évig tartó bírósági per során, melyet kénytelenek voltunk a Path község és a Szlovák Földalap ellen kezdeményezni törvényes jogaink védelmében. Olyan helyzetbe kerültünk, melybe a kommunista rendszer alatt sajnos sokan mások is, tulajdonunkat önjelölt bérlő foglalta el, s azt a mi beleegyezésünk nélkül éveken keresztül használta, miközben jogtalan haszna származott belőle, mi több, kezdte eladogatni azt, s most, amikor a demokratikus törvények és a bírósági döntés értelmében tulajdonunkat vissza kell adnia, igyekszik félrevezetni a közvéleményt, még a nemzetiségi érzékenységet is bevetve. Az érintett ingatlanokat még a  nagyszüleink szerezték a földreform keretén belül, amikor az állam az Agra Trnava társaság tulajdonába tartozó területeket felparcellázta és kiutalta. A kiutalt területekért a nagyszülők rendesen kifizették a megszabott árat és így a területek legális tulajdonosaivá váltak. Itt gazdálkodtak egészen a kollektivizációig, amikor ezek a területek először a mezőgazdasági szövetkezetek, majd az állami gazdaság birtokába kerültek. Ezeknek az időknek a történései bizonyára sok polgár számára ismertek, akiket hasonló módon fosztottak meg az ötvenes években saját tulajdonuktól. Sajnos, ellentétben a jelenlegi helyzettel, azokban az időkben a jogos tulajdonosoknak nem állt módjukban a bírósághoz fordulni, mivel ezzel további retorzióknak tették volna ki magukat annak az államnak a részéről, melytől ilyen törvénytelenségeket voltak kénytelenek eltűrni. Az ily módon történő törvénytelen birtokbavétel ellenére azonban nagyszüleim az 1948-as kiutalással tulajdonukba került földterületeket valójában soha nem veszítették el, melyet a Legfelsőbb Bíróság 2012. szeptember 18-i döntése is megerősített. 1948-tól a földterületek tulajdonosai voltak, csak éppen tulajdonukat nem gyakorolhatták. Azt ugyanis az állam és különböző állami intézmények használták anélkül, hogy ebbe ők beleegyeztek volna. Annak köszönhetően, hogy 1989 után egy demokratikus rendszer jött létre, családunk és sok más hasonló helyzetben lévő károsult végre igazságszolgáltatásért és tulajdonának védelméért folyamodhatott. Sajnos, ezt a nagyszüleink már nem érhették meg. 1994-ben az Állami Közjegyzőség az elhunyt nagyszülők utáni hagyatéki eljárásban megerősítette, hogy azok az ingatlanok, melyek kiutalással a tulajdonukba jutottak, gyermekeik tulajdonába mennek át. Ennek ellenére a földterületeinket jogtalanul használók ezek visszaszolgáltatását megtagadták, aminek következtében kénytelenek voltunk igényünkkel az illetékes bírósághoz fordulni. Sajnálatos módon a bírósági eljárás kilenc évig húzódott, mert a község és a Szlovák Földalap az elsőfokú bírósági döntést ismételten megfellebbezte, aminek következtében állandóan növekedtek a perköltségek. A Komáromi Járásbíróság első ítéletét, mellyel megerősítette tulajdonjogunkat, a Nyitrai Kerületi Bíróság semmissé tette és további bizonyítási eljárást tett szükségessé. Amikor az összes okirattal ismét bizonyítottuk jogosultságunkat a földterületek tulajdonára, a Komáromi Járásbíróság azt újfent elismerte, a község és a Szlovák Földalap viszont megfellebbezte a döntést. A Nyitrai Kerületi Bíróság másfél évvel későbbre tűzte ki a fellebbezési eljárást, ahol a második tárgyaláson ismét elutasította beadványunkat. Élve törvény adta jogunkkal, s mivel a Nyitrai Kerületi Bíróság döntését helytelennek tartottuk, a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk annak felülvizsgálatát kérve.
A Legfelsőbb Bíróság 2012. szeptember 18-án arra a döntésre jutott, hogy a Nyitrai Kerületi Bíróság döntése, melyben elutasították a tulajdonjog megerősítésére vonatkozó kérelmünket, helytelen volt, azért a három bírából álló szenátus semmissé nyilvánította annak határozatát. A Legfelsőbb Bíróság véleménye alapján, mely megkérdőjelezte a Nyitrai Kerületi Bíróság helytelen döntését, ezek az ingatlanok 1948 után nem kerültek át az állam tulajdonába, az 1955-ben keltezett beírás érvénytelen és törvénysértő volt. Mivel az ingatlanok nem képezték az állam tulajdonát, azok semmiképp sem kerülhettek községi tulajdonba. A 138/91-es számú törvény értelmében a község csak állami vagyont vehetett át és semmiképpen sem magántulajdonban levő ingatlanokat. Mindezek alapján a község jogtalanul íratta be családi tulajdonunkat a saját tulajdonlapjára. A döntéshozatalkor a Legfelsőbb Bíróság az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit is idézte, miszerint „ha az állam a tulajdont jogi alap nélkül foglalta le, a tulajdonos nem vesztette el a tulajdonjogát és polgárjogi perben követelheti a visszaszolgáltatást.” Ennek a döntésnek az alapján családunk tulajdonjoga végre megerősítést nyert, mivel a Nyitrai Kerületi Bíróság végérvényesen megerősítette a Komáromi Járásbíróság
döntését. Amennyiben a község elismerte volna a tulajdonjogunkat igazoló okmányokat és nem tartott volna igényt a tulajdonunkra, mely soha nem volt az övé, ez a per nem fajult volna idáig, például a perköltségek tekintetében, melyeket családunk csak saját eladósodása árán tudott viselni.
Megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy olyan országban élünk, ahol jogos igényünkkel a bírósághoz fordulhatunk, méghozzá olyan retorziók veszélye nélkül, amelyeknek a családunk az ötvenes években ki volt téve. Jogaink érvényesítésére mindig csak törvényes eszközökkel törekedtünk, nem panaszkodtunk és nem medializáltuk jogaink sérelmét és félrevezető állításokkal nem kritizáltuk a bírósági döntéseket. Határozottan elutasítjuk viszont a leközölt, igazságnak nem megfelelő állításokat, melyek összefüggésben vannak perünkkel és a nemzetiségi ellentétek belekeverését egy kifejezetten vagyonjogi vitába, melynek semmi köze sem a nemzetiségi ellentétekhez, sem a beneši dekrétumokhoz, csak és kizárólag a tulajdonjog érvényesítéséhez, melyhez nagyszüleink révén jutottunk.

Jozef Horváth

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleTata: Emlékművet állítanak az aradi vértanúknak
Next articleMagyarnak lenni: életélmény, megrendítő létvalóság