HAZA HÍR-MIX Az első lépések

Az első lépések

1113
hirdetés

Obrázok1Annak ellenére, hogy dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere évi szabadságát tölti, Stubendek Lászlónak, az MKP OT tagjának, megyei képviselőnek a kérésére hétfőn délelőtt csaknem egy órás tárgyalást folytattak, amelyen részt vett déli szomszédunk alpolgármestere, Hornig Rudolfné, aki az ipari fejlesztéssel is foglalkozik.

A hármas találkozó központi témáját természetesen a Microsoft-Nokia gyártásbefejezése és a gyártelep bezárásával kapcsolatban kialakult helyzet elemzése, ill. a megoldáskeresés jelentette. A tárgyalás során Stubendek mérnök felkérte a magyar feleket, hogy találjanak megoldást arra is, hogy a november végén utcára kerülő csaknem 700 volt telefongyári alkalmazott elhelyezése megoldódjon, illetve, hogy az új munkahelyeken is biztosítva legyen a felvidéki ingázók számára az utaztatás. A Microsoft üzemének bezárásával az autóbuszjáratok is megszűnnek, így a még talpon maradó –többnyire beszállítói funkciót teljesítő – üzemekben is komoly problémát jelenthet a komáromi és Komárom környéki dolgozóknak a munkába járásának biztosítása.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, hogy a magyar kormány különös figyelmet fordít a helyzet megoldására, külön megbízott segíti újabb beruházók érkezését a térségbe, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy novemberig valamennyi felvidéki munkavállalónak alternatív megoldást tudjanak felkínálni. Időközben arra kérték a gyár szakszervezeti vezetőségét, hogy a magyarországi dolgozókhoz hasonló támogatást biztosítsanak felvidéki munkatársaik számára is.

Az első lépés megtörtént, Stubendek László a hét folyamán több munkaadóval is tanácskozást folytat a probléma kedvező megoldása érdekében.

M.L.

hirdetés
Previous articleReanault Clio GT: Nem bika, csak gazella…
Next articleOrosch János mondja a szentbeszédet a magyar államalapítás ünnepén