HAZA SPORT Ausztrál Nagydíj – A címvédő Hamiltoné a melbourne-i pole

Ausztrál Nagydíj – A címvédő Hamiltoné a melbourne-i pole

1048
hirdetés

f1A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzését szombaton.

    A 31 éves, háromszoros vb-győztes versenyzőnek ez pályafutása 50. pole pozíciója, s úgy tűnik, az előző két évhez hasonlóan nagy fölényben van a riválisokkal szemben.
Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg zárt, míg a harmadik rajthelyet a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője szerezte meg.
Az időmérő edzés lebonyolítását érintő változtatások a szezon első kvalifikációja alapján nem érték el a kívánt hatást: bár az első szakaszban valóban sokat köröztek az autók, a második és a pole pozícióról döntő harmadik rész jóval a rendelkezésre álló idő előtt véget ért. A Ferrari pilótái az utolsó percekben már nem is hajtottak ki a pályára, Rosberg volt az egyetlen, aki még megpróbálta megverni Hamiltont, de nem járt sikerrel.
A időmérőből még másfél perc volt hátra, amikor Hamilton már a közönséggel ünnepeltette magát, miközben a tavalyi rendszerben ilyenkor még nagy csata zajlott a pályán az első rajthely megszerzéséért.
Az idény elején úgy tűnik, a Manor istálló a mezőny végén marad, míg a most debütáló amerikai Haas csapat autói az utolsó előtti sort foglalták el az év első időmérőjén. A középmezőnyben egyelőre a McLaren, a Renault és a Sauber küzd egymással, míg a Williams, a Toro Rosso és a Red Bull a győzelemre hajtó Mercedes és Ferrari mögött a további pontszerző pozíciókért harcol majd.
Az újoncok közül Jolyon Palmer szerepelt a legjobban a szezon első kvalifikációján, a Renault brit pilótája a 14. rajtkockát szerezte meg.
Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 6 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
————————–
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Felipe Massa (brazil, Williams)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RedBull)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Renault)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
9. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
10. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)
11. sor:
Pascal Wehrlein (német, Manor)
Rio Haryanto (indonéz, Manor)


MTI

hirdetés