HAZA BELFÖLD Állampolgárság: Szlovákia nem biztosított jogorvoslatot a sértettek számára

Állampolgárság: Szlovákia nem biztosított jogorvoslatot a sértettek számára

883
hirdetés

kettos-allampolgarsag04_305_210Noha az alkotmánybíróság nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgárságuktól a Fico-féle ellentörvény értelmében megfosztottak ügyében, önmagában e tény is szerepel abban az érvrendszerben, mellyel nemzetközi fórumokhoz fordulnak az érintettek – mondta Gál Gábor a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorában.

A sértettek ügyét a kassai testület előtt képviselő ügyvéd – a Most-Híd parlamenti képviselője – szerint azzal is tudnak immáron érvelni, hogy a Szlovák Köztársaság nem biztosított megfelelő jogorvoslatot (egykori) állampolgárai számára, így egyéb lehetőség híján maradtak a nemzetközi fórumok. Ezek között Gál az alábbiakat említette: az Emberi Jogok Európai Bírósága, az európai ombudsman, az Európai Parlament petíciós bizottsága.
Fontos azonban tudni – ezt a képviselő is kihangsúlyozta nyilatkozatában – hogy az állampolgársághoz való jog nem szerepel az európai emberi jogi egyezmény alapjogi katalógusában, vagyis erre hivatkozni az emberi jogi bíróság előtt nem lehet. Ami viszont már érdemi alapot teremthet a fellépésre, az éppen az állampolgárság megfosztásából fakadó következmények, alkalmasint emberi jogi sérelmek. Gál Gábor és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke már dolgoznak a beadványokon.
Mint ismeretes: a szlovák taláros testület két évi vajúdás után sem tudott igazságot szolgáltatni az állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek számára. Noha a Fico-kormány által kifundált és a törvényhozáson is keresztülvitt jogszabály egyértelműen a magyar egyszerűsített honosításra született afféle sajátos szlovák válaszként, elszenvedői többségében nem magyarok lettek. Szlovákiai parlamenti képviselők egy csoportja még 2012-ben kezdeményezte az állampolgársági ellentörvény normakontrollját, erre azonban érdemben többszöri halogatás után sem került sor. Az alkotmánybíróság ugyanis eljárási okokra hivatkozva nem hozott döntést.
Ez még szeptember 17-én történt, azonban a szlovák jogszolgáltatás csúcsszerve azóta sem kézbesítette az erről szóló határozatot. Ennek azért van jelentősége, mert határozat hiányában nem lehet tovább lépni a fentiekben leírtak szerint a nemzetközi fórumok felé.

szd, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleKomáromban értékeltek és választottak a polgárok
Next articleDecember 3-án adják át a restaurált Ferdinánd kaput