HAZA HÍR-MIX A városi rendőrök megszellőztették fegyvereiket

A városi rendőrök megszellőztették fegyvereiket

1755
hirdetés

2017. április 28.-án, pénteken, immáron 20.-ik alkalommal került megrendezésre a Komárom város polgármesterének vándorkupájáért zajló városi rendőrségek nemzetközi lövészversenye a Royal Sportlövőklub lőterén a IV.-es Bástyában. Sajnos a verseny egy szomorú részt is von magával, mivel 2. alkalommal került megrendezésre egyben a Zsapka Károly emlékverseny is. Ő volt az az ember, kolléga, lövészbarát és nem utolsósorban családapa, aki e versenysorozatot 20 évvel ezelőtt, itt városunkban elindította, s ma már nem tud körünkben lenni, s most már két éve az örök lőterek egyikén tartja edzéseit, s onnan követi minden egyes lépésünket. Tisztelve kollégánkat, a Komáromi Városi rendőrség egy Emléklapot adományozott a családnak, így kifejezve köszönetünket, és tiszteletünket kollégánk, barátunk felé, aki feláldozva szabadidejét és erejét elindította és minden évben aktív szereplője is volt eme rangos eseménynek, mint a komáromi városi rendőrség lövészcsapatának vezetője.

Borult, szomorú időben, de jó hangulatban állhatott lővonalhoz a négy ország, Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország, tizenöt csapata, A versenyzőknek a 25 méterre elhelyezett álló lőlapokra kellett először leadniuk 3+10 célzott lövést, majd másodszor, nehezítésképpen a lőlapok csak 3 másodpercre mutatkoztak meg, s ezen idő alatt kellett leadniuk a következő 10 lövést egyenként. Az így elért eredményeket összeadva születtek meg az  eredmények. Meg kell említenünk, hogy évről-évre nemcsak a férfiak versenyeznek, de a szebbik nem képviselői is megmutatják rátermettségüket, ügyességüket, pontosságukat. Így volt ez idén is. Egyéniben és csapatban is az első három helyezett lett kiértékelve, akik érmet, poharat és oklevelet vehettek át Komárom város polgármesterétől, Ing. Stubendek Lászlótól valamint a Komáromi Városi Rendőrség parancsnokától, Tóth Sándortól.

 

Egyéni:    

  1. Marián Hrabaj                        MsP Prievidza                        161 kör
  2. Vít Zajac                                MsP Prievidza                        158 kör
  3. Stanislav Hankoščák              MsP Hlohovec            157 kör           
  1. Attila Németh MsP Komárno                        151 kör
  2. Ernest Ujj                         MsP Komárno                        134 kör
  3. Tibor Girch MsP Komárno                          99 kör
  4. Ing. Miroslav Kratochvíl MsP Komárno                          84 kör

 

Nők:       

  1. Janka Húsková                       MsP Martin                118 kör
  2. Antónia Lázár                        Police Komárom         107 kör
  3. Alena Gállová                         MsP Šaľa                      86 kör

 

Csapatok:       

  1. MsP Prievidza                        (Hrabaj,Mikula,Šmelko,Zajac)                                  602 kör
  2. MsP Blansko             (Grenár,Tóth,Krátky,Hlaváček)                                490kör
  3. MsP Hlohovec (Hankoščák,Podlucký,Hausknecht, Hinca)              471 kör            
  4. MsP Komárno (Ujj,Kratochvíl,Németh,Girch)                                 468  kör

Prievidza város csapata a csapatversenyben elért első helyével nyerte el a vándorkupát, melyet személyesen Komárom város polgármesterétől, Stubendek Lászlótól vehettek át, s így bebiztosították csapatuk részvételét a jövő évi megmérettetésen is.

 

                                                                      szöveg:  FUISZ Attila   

 

 

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleteszt
Next articleMolnár Rozália kilépett az ismeretlenség homályából