HAZA KULTÚRA Molnár Rozália kilépett az ismeretlenség homályából

Molnár Rozália kilépett az ismeretlenség homályából

8075
hirdetés

Autodidaktaként lett művész

Sokáig tartotta titkokban tehetségét. Lánya üvegvitrázs-szakon végzett és talán ő volt az ösztönző erő, hogy megvalósítsa elképzeléseit. A kezdeti próbálkozások mára tudatos művészetté értek, amit az is igazol, hogy a felvidéki képzőművészek szövetsége is tagjává választotta. A múlt hét végén negyven nagyméretű üvegmozaikképét állították ki a komáromi Limes Galériában.

Molnár Rozália hódolóitól
kapott virágözönében

Maga az üvegmozaik a gótika idején élte fénykorát, a templomok karzati ablakait díszítve. A későbbiek folyamán is elsősorban a szakrális épületek ablakait díszítették üvegmozaikok, ezeken viszont megjelentek már a szentek ábrázolásai. Molnár Rozália képei is erősen kötődnek a hithez, ám átsejlik rajtuk a melegség és a szeretet, a művészet iránti alázat. Molnár Rozália annak ellenére, hogy termékeny éveket tudhat maga mögött, mindeddig csak ritkán mert a nagyközönség elé lépni. Léva szülötteként tavaly a Reviczky Házban mutatkozott be első alkalommal, azután az Igmándi erődben, a Hon-Nap keretén belül, majd a MAMSzE tagjaival állított ki közösen a Limes Galériában. A most megnyitott komáromi tárlattal véleményem szerint szinte véglegesen berobbant a köztudatba és igazolta, hogy ars poeticájában, miszerint „hangszer vagyok Isten kezében”, hangszere magasra ívelő mesterévé vált. Nincs egyetemi végzettsége, képzőművészeti főiskolája, útját nem egyengették mesterkezek. Neki lelke van. Derűs, kiegyensúlyozott lelke, amelynek rezdüléseit beleszőtte mozaikjaiba. Üvegbe álmodott képei egyfajta üzenetek a szeretetről, tiszteletről, a segítőkészségről és az ebben való elhivatottságról. – Nagyon sok mindent megéltem. Voltam már nagyon lent, de mindig optimista maradtam és tudtam, hogy a legnehezebb élethelyzetekből is ki fogok jönni. A saját erőmből – fogalmazta. Lévai életét otthagyva költözött Komáromba és kezdett új életet. A kiállítást Dolán György festőművész nyitotta meg, védnöke pedig Stubendek László, Komárom polgármestere volt. A mostani komáromi kiállítást újabbak követik Vácott, Esztergomban, majd Miskolcon.

Képek: Szalai Erika,
Nagy Miskó Ildikó

DUNATÁJ HETILAP 17/2017

 

hirdetés
Previous articleA városi rendőrök megszellőztették fegyvereiket
Next articleMegérdemelten jutott a kosárlabda extraliga döntőjébe a komáromi csapat!