HAZA RÉGIÓ A tömbmagyarság megmaradásának jelképe is a hétvégi kolozsnémai fesztivál

A tömbmagyarság megmaradásának jelképe is a hétvégi kolozsnémai fesztivál

838
hirdetés

A hagyományőrző és más csoportokon kívül a Tehetség A Tét! verseny ifjú győztesei, illetve az ÉV Hangjai is fellépnek majd a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Kolozsnéma Község Önkormányzata rendezésében e hét végén megtartandó 59. Járási Dal- és Táncünnepélyen. A készülődés közepette Szalay Rozália polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a túlparti testvértelepülésükkel, Gönyűvel együtt idén negyedízben kétnapos Dunamenti Fesztivállá bővítették a régi szép időkben is szombat-vasárnapra időzített rendezvényt.

Íme, egy kis múltidézés! A népi értékőrzők Komáromi járásbeli zarándokhelyén 1959. június 28-án valósult meg az első „Csemadok-nap“. A nagyszabású seregszemle a Csemadok járási dal- és táncfesztiválja néven, Kolozsnémán is a térség folklórcsopotjainak bemutatkozása céljából indult. Volt olyan ünnepély, amikor 30 hagyományőrző csoport érkezett a községbe. A hasonló fesztiválok főszervezője minden hazai magyarlakta járásban a Csemadok volt. Amíg a kulturális szövetség élvezte az állam jelentős anyagi támogatását, kétnapos fesztiválokat tarthattak. Miután az állami támogatás egyre zsugorodott, a községi önkormányzat társrendezőként, a költségek egy részét átvállalva szállt be e rendezvény továbbéltetésébe. Sajnos, a jövőre jubiláló rendezvényt három alkalommal nem tarthatták meg Kolozsnémán: 1965-ben a nagy árvíz, 1968-ban pedig a szovjet csapatok megszállása miatt maradt el, majd a 70-es évek végén azt átmenetileg átköltöztették Örsújfalura. Mivel ott nem bizonyult túl sikeresnek, ezért a következő évben visszavitték az eredeti helyszínére, a kolozsnémai óvoda udvarára.

A kolozsnémaiak számára kezdettől fogva megtiszteltetést jelentett, hogy a hozzávetőleg 500 lakosú kisközségben ilyen nagyszabású fesztivál valósulhat meg.

„Amióta megszületett ez a rendezvény, országszerte sokkal többen tudják, hogy a falunk hol is található. Ezért cserébe a helyi lakosság úgy fejezi ki a háláját, hogy ilyentájt mindig összefog – önkéntesek ingyen teszik rendbe a műsorok helyszínét és környezetét, illetve segítenek, amiben csak lehet. Tudatosítottuk, hogy e seregszemlére nagyon nagy szükség van. Ilyenkor ugyanis megmutatjuk, hogy a tájainkon még mindig élnek összetartó, erőt jelentő magyarok, s közösen éltetjük a magyar hagyományokat, anyanyelvünket, kultúránkat. Tiszteletre méltó az, hogy a hagyományőrző csoportok tagjai ellenjuttatás nélkül, időt és energiát nem sajnálva, csupán szeretetből énekelnek, táncolnak, zenélnek – tartalmas szórakozást nyújtva másoknak. Ha ők nem tartanák életben ezeket a kincseinket, akkor a térségünkre jellemző népi hagyományok fokozatosan eltűnnének. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek az értékőrzők hiánypótló tevékenységet végeznek, s lehet, hogy a tagutánpótlást biztosító fiatalok éppen Kolozsnémán kapnak kedvet ahhoz, hogy belépjenek valamelyik csoportba. Nagyon fontos, hogy ezen a rendezvényen minden évben sokan legyünk együtt. Nehogy az évek során az itteni tömbmagyarság is szórványmagyarsággá változzon!“ – fejtette ki Szalay Rozália.

Hozzátette: korábban a Rákóczi Szövetségtől megkapták a Felvidék egyik legmagyarabb községe megtisztelő címet, ugyanis a 2011-es évi népszámláláson a helyi lakosság 98 százaléka még magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Mivel azonban a faluban egyre több szlovák család vásárol ingatlanokat, a 2021-es népszámláláson a 480 fősre csökkent helyi lakosságnak csupán 86 százaléka vallotta magát magyarnak, ami aggasztó jelenség.

A szervezőtársaival, Petheő Attilával, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnökével és Vass Laura titkárral együtt most is minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a vadregényes környezetbe.

„Leginkább továbbra is a Csemadok tartja a lelket a felvidéki magyarságban. Ha azt a tartalmas, hagyományos rendezvényeivel egytt veszni hagyjuk, akkor mi is elveszünk. Ez a fesztivál nem csak Kolozsnémáról, hanem az egész Komáromi járás magyarságáról, annak megmaradásáról is szól. Meg kell mutatnunk azt, hogy még vagyunk, és remélhetőleg sokáig lesznk! A vasárnapi programot javarészt a Csemadok Komáromi TV szervezi, mi pedig a vendégművészeket hívtuk meg a saját költségvetésünkből, illetve a helyszínt biztosítjuk. A magyarországi és a „kultminoros“ támogatásokat a Csemadok szerezte. Míg tavaly nekünk is sikerült, sajnos, idén nem tudtunk további pályázati pénzt szerezni a határon átnyúló rendezvényekre“ – nyilatkozta a továbbiakban.

Az alábbi programból is nyilvánvaló, hogy az évtizedek óta működő hagyományőrző csoportokon kívül ez alkalommal nagy teret kapnak az ifjú tehetségek.

„A mai fiatalok már a modernebb stílusban dolgozzák fel és adják elő a népművészeti produkciókat, de ez nem baj, csak színvonalas formában éltessék tovább a népzenét, néptáncot! Az idei műsorban a Tehetség A Tét! (TAT) verseny ifjú győztesei, illetve az ÉV Hangjai is fellépnek. Mivel e járási ünnepélyre az 1994 óta a magyarországi testvértelepülésünknek számító, Gönyűről is minden évben érkeztek vendégek, köztük az ottani önkormányzat képviselői és szereplők is, megegyeztünk, hogy a már évtizedek óta megrendezendő járási dal- és táncünnepélyt 2018-ban kétnapos Dunamenti Fesztiválra bővítjük. Úgy, hogy szombaton a túlparti műsorszervezőké a főszerep, vasárnap pedig ideát „áll a bál“. Mivel azt 2020-ban a pandémia miatt nem szervezhettük meg, az idei a negyedik közös fesztiválunk“ – ecsetelte a további kulisszatitkokat Szalay Rozália.

A „határtalan“ baráti szálak elmélyítéséhez egy régóta dédelgetett nagy álom megvalósulása is hozzásegített: a két falu köztt hajójárat indult. Egy határon átnyúló pályázat révén kapott támogatásnak köszönhetően a kishajó már ki tud kötni Kolozsnémánál, ahol korábban pontonhíd létesült. „Szombaton és vasárnap 14-20 óra között ingyen lehet majd oda-vissza közlekedni a községünk tulajdonát 2019 óta képező, katamarán kishajóval, amely rendszeres járatait a pandémia miatt nem tudtuk beindítani. Azzal egyidejűleg 13 személy, kerékpárokkal együtt is szállítható, továbbá csónakok is majd az érdeklődők rendelkezésére állnak. Ha azt semmi sem gátolja, akkor a kishajó rendszeres közlekedése augusztus elsején indul be. Jövőre pedig remélhetőleg jubilál az ünnepélyünk…” – egészítette ki az elmondottakat.

Az 59. Járási Dal- és Táncünnepély programja:

10.00 – Vadgulyás-főzőverseny

14.00 – Köszöntő

14.10 – Hagyományőrző- és kultúrcsoportok fellépése:

Fagyöngy Vegyes Éneklőcsoport, Ímely

Szuper Nagyik, Ímely

Gyöngyösbokréta Néptánccsoport, Szentpéter

Jázmin Éneklőcsoport, Bátorkeszi

Jácint Népdalkör, Lakszakállas

Fodros Menyecskekórus és Kincses Citerazenekar, Marcelháza

Crystal és Diamond Mazsorett Csoport, Nemesócsa

ÉV Hangja – Židek Alexandra, Komárom

ÉV Hangja – Nátek Eszter, Bátorkeszi

Mezei Attila ének, Somorja

17.00 – Csallóközi Cigányzenekar

ÉV Hangja – Vida Barbara, Pinkekarcsa

ÉV Hangja – Keszegh Vivien és Tóth Máté – Bátorkeszi

A TAT győzteseinek fellépése

19.00 – Tombolahúzás

20.30 – a felvidéki OMEGA REVIVAL koncertje

Kísérő programok:

Csótó László rimaszombati grafikusművész retrospektív kiállítása

Kézműves és kirakodóvásár, gyermekjátékok.

A Dunamenti Fesztivál szombati programját csatoltuk. 

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleSzlovákiában 22 éves csúcsra gyorsult az infláció
Next articleKomáromban világra jöttek az idei év első ikrei