HAZA KÜLFÖLD A szeptember 9-én kezdődő héten dönthet a katonai beavatkozásról az amerikai képviselőház

A szeptember 9-én kezdődő héten dönthet a katonai beavatkozásról az amerikai képviselőház

823
hirdetés

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke üdvözölte Barack Obama elnök bejelentését, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni támadáshoz, és közölte, hogy a szövetségi törvényhozás a szeptember 9-én kezdődő héten dönthet az ügyben.

    John Boehner méltatta az elnök döntését, amely szerinte válasz volt azokra a „komoly és lényegi kérdésekre”, hogy vajon a végrehajtó hatalom vezetőjének jogában áll-e önállóan elindítani egy katonai akciót.
    „Az elnökkel konzultációban állva arra számítunk, hogy a képviselőház a szeptember 9-én kezdődő héten dönt az intézkedésről. Ez időt ad az elnöknek, hogy elmagyarázza álláspontját a kongresszusnak és az amerikai népnek” – mondta Boehner. A házelnök és a képviselőházi ellenzéki csoport vezetői közös nyilatkozatban üdvözölték Obama bejelentését.
    A republikánus többségű szövetségi képviselőház tagjait vasárnap tájékoztatják majd az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács tagjai a kormány Szíriával kapcsolatos álláspontjáról. A zárt ajtók mögött megtartandó tanácskozáson titkos hírszerzési információkkal is megismerkedhetnek a képviselők. A szenátorokat már szombaton informálták.
    Amerikai kormánykörökből származó értesülések szerint a Fehér Ház biztos abban, hogy a kongresszus – Izrael és az Egyesült Államok más térségbeli szövetségeseinek vegyi fegyverek általi fenyegetettsége miatt – jóvá fogja hagyni a Szíriára mérendő katonai csapást.
    Obama péntek éjjel határozott úgy, hogy a katonai akcióhoz a törvényhozás felhatalmazását kéri, noha arra jogi értelemben nem lenne szüksége, és ezt a tanácsadói sem javasolták neki. Meggyőződése szerint ugyanis a vita és a szavazás egyesíteni fogja a fellépés ügye mögött a háborúba belefáradt országot.
    A honatyák első reakciói, noha többségük pozitívan hangzott, nem voltak egyöntetűek. Peter King republikánus képviselő, az alsóház belbiztonsági bizottságának volt elnöke például úgy vélekedett, hogy az elnök „lemondott főparancsnoki felelősségéről, és aláássa a jövő elnökeinek tekintélyét”.
    „Az elnöknek nincs szüksége a kongresszus 535 tagjára ahhoz, hogy betartassa a saját vörös vonalát” – fogalmazott King. (Obama „vörös vonalként” emlegette az amerikai tűréshatárt, és figyelmeztette Aszad szíriai elnököt, hogy azt ne lépje át a vegyi fegyverek bevetésével.)
    Mitch McConnell, a szenátusi republikánus kisebbség vezetője Boehnerhez hasonlóan üdvözölte Obama elhatározását, rámutatva, hogy „az elnököt mindig megerősíti főparancsnoki szerepében az, ha a kongresszus kifejezett támogatását élvezi”.
    Igenlő szavazatot helyezett kilátásba Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának rangidős republikánus tagja is, Carl Levin, a felsőházi katonai bizottság republikánus elnöke pedig „bölcsnek” nevezte a döntést.
    Az ugyancsak republikánus – a vegyifegyver-támadás megtorlását régóta szorgalmazó – John McCain és Lindsey Graham szenátor azonban olyan közös közleményt adott ki, amely szerint nem tudják „nyugodt lelkiismerettel” támogatni a Szíriára mérendő, elszigetelt katonai csapásokat, ha azok nem képezik egy szélesebb körű stratégia részét, amelynek célja a harci cselekmények menetének megváltoztatása és Aszad elmozdítása.
    Robert Menendez, a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke figyelmeztette Damaszkuszt, hogy ne becsülje alá Washington eltökéltségét, és jelezte, hogy támogatni fogja a támadás mielőbbi engedélyezését.
    Arról Obama már a kongresszusi felhatalmazást kérő nyilatkozatában beszámolt, hogy bírja Harry Reid, a szenátusi demokrata többség és Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetőjének támogatását.

MTI

hirdetés
Previous articleKutyaélet, gazdabaj
Next articleKassai tüntetés a kettős állampolgárságért