HAZA RÉGIÓ A Selye János Gimnáziumba látogatott Peter Pellegrini

A Selye János Gimnáziumba látogatott Peter Pellegrini

879
hirdetés

Iskolaügyi miniszter2Szeptember 19-én a Selye János Gimnáziumba érkezett a Szlovák Köztársaság oktatásügyi minisztere, Peter Pellegrini. Az iskola előterének parkosítása, melyet az Európai Közösség és a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának anyagi segítségével valósítottak meg, még a nyári szünetben elkezdődött. Reggel az aulában kis kultúrműsorral, verssel és zenével kedveskedtek a vendégeknek diákjaink, melyet Csémy Marianna és Králik Zsuzsanna állítottak össze. Majd iskolánk igazgatója, Andruskó Imre köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatva Peter Pellegrinit, aki júliustól tölti be a szlovák oktatásügy miniszteri posztját. Köszöntötte továbbá a meghívott vendégeket: a Nyitrai Kerületi Önkormányzat képviseletében megjelenő Alžbeta Botorčeovát, a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalától érkező Šimon Borišeket, Daniela Schulczovát, a projekt menedzserét, és annak kollégáit, Csémy Marianna és Szakál Ilona kolléganőket, valamint üdvözölte Vladimír Matejičkát, a szlovák parlament képviselőjét, aki az idén már harmadik alkalommal látogatott el a gimnáziumba. Az igazgató úr kiemelte, hogy Matejička segítségével valósult meg a parktelepítési program, és a találkozó megszervezéséhez is hozzájárult.

Peter Pellegrini beszédében megköszönte a meghívást, amelyet örömmel fogadott. Kiemelte, a patinás épülethez méltó környezet illik, amely most ezzel a projekttel megvalósult. Tetszését fejezte ki a gimnázium termeiről, a folyosókon kihelyezett érem- és oklevélgyűjteményekről, melyek mind arról tanúskodnak, hogy remek eredményeket értek el az itt tanuló diákok. Hangsúlyozta, hogy ez az iskola az egyik legsikeresebb a nyitrai kerületi önkormányzat iskolái közül, és csupán négy ponttal maradtak le az első helyről és lettek másodikak. Fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a tanulmányi sikerek az egész tanári kar érdeme is. Mint mondta, büszke arra, hogy éppen ez a gimnázium – amely a magyar tannyelvű gimnáziumok közül is kiemelkedik az országban – tartja már 18 éve a „Dobré slovo – Jó Szó” szlovák nyelvű szavalóversenyt, melyen nemcsak a szlovákiai magyar tanítási nyelvű, hanem a magyarországi szlovák tannyelvű iskolák diákjai is megmérkőznek egymással. Majd az aulában megjelent harmadik osztályos diákokhoz szólt, akiknek sok sikert kívánt a közelgő nagy megmérettetésekhez, az érettségihez és a továbbtanuláshoz.

A Regionális fejlesztési ügynökség képviseletében Daniela Schulczová a Norvég Alap, valamint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának anyagi támogatásával megvalósult projektet mutatta be. A 40 ezer eurós támogatásból sikerült teljes egészében felújítani az iskola bejárata előtti parkot, fákat ültetni, térkövekkel kirakni. Az iskola hátsó udvarának egy részét is füvesítették, és szintén fákat ültettek ki. A projektre további programok is kapcsolódnak. Képzőművészeti versenyt hirdettünk az alap-és középiskolák számára, ahol az egyik legfontosabb, központi téma a klímaváltozás lesz. Még idén, decemberben lesz a verseny kiértékelése, de gimnáziumunk megújult weboldalán minden információ elérhető a projekttel kapcsolatban.

Ezt követően Csémy Marianna mutatta be a 18 éve sikeresen megrendezett „Dobré slovo – Jó Szó” elnevezésű szlovák nyelvű szavalóversenyt, melyet alapiskolák és gimnáziumok alsó tagozatosainak számára rendeznek. Maga az ötlet és a kivitelezés is, ebben a gimnáziumban született meg még 1996-ban. A rendezvény célja, hogy felkutassa a tehetséges tanulókat, elmélyítsék irodalmi tudásukat mind a szlovák, mind pedig a világirodalom területén, valamint fejlesszék nyelvi készségeiket. Végezetül Szakál Ilona tartott egy kis ízelítőt a fizikai olimpiákon elért szép eredményekről, amelyeken a diákok már hosszú évek óta eredményesen képviselik iskolánkat. Prezentációja során kihangsúlyozta, hogy magyar tannyelvű gimnázium lévén, a diákok négy nyelvet tanulnak kötelezően, ezért a heti óraszámok a reál tantárgyak háttérbe szorítását eredményezik. Ezt próbálják kompenzálni délutáni szemináriumokkal a 4. évfolyamban, amelyek már felkészítő jellegűek a továbbtanuláshoz. Emellett délutáni szakköröket is látogathatnak az iskola diákjai. Matematika, fizika és biológia olimpiák eredményeit sorolta fel, majd hangsúlyozta, hogy diákjaink a világ legkülönbözőbb helyszínein, színvonalas versenyeken értek el dobogós helyezéseket. Végezetül megköszönte az évről évre bizalmat szavazó szülőknek is, hogy a komáromi Selye János Magyar Tannyelvű Gimnáziumba íratják gyermekeiket az ország különböző településeiről, Pozsonytól egészen Kassáig.

Králik Zsuzsanna

hirdetés