HAZA RÉGIÓ A Selye János Gimnázium tanulóinak sikerei a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen

A Selye János Gimnázium tanulóinak sikerei a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen

922
hirdetés

Zrínyi3A Selye János Gimnázium tanulói tizedik alkalommal kapcsolódtak be a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenybe. Az eredményhirdetésre 2016. május 4-én került sor a gimnázium dísztermében.

A meghívott diákok és felkészítő tanáraik izgatottan várták, hogy megtudják helyezésüket. Mi is ez a verseny valójában, melybe négy kontinens több mint 40 országának 6 millió diákja kapcsolódott be és egy időben, saját anyanyelvén, ugyanazokon a matematikai problémákon törte a fejét?

A versenyt 1991–ben két francia tanár szervezte meg próbaképpen saját diákjai számára.

A jó ötlet hamar szárnyra kapott és egyre többen kapcsolódtak be a versenybe. 1993-ban a Francia Matematikai Társulat és a Francia Tudományos Akadémia által összehívott konferencián megalakult a Kangourou Sans Frontieres (Kenguru Határok Nélkül) Alapítvány, amely a versenyt nemzetközivé tette, és a mai napig összefogja az immár 46 ország szervezőit. Magyarország 1994-ben kapcsolódott be a Bolyai János Matematikai Társulat révén egy nem széles körű próbaverseny megszervezésével. A versenyt érdekesnek találták és szervezőt kerestek, így 1995-ben a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány nevében Dr. Pintér Ferenc vállalta el a magyarországi szervezést.

Keszegh Istvánnak, a Selye János Gimnázium nyugalmazott tanárának köszönhetően a magyar anyanyelven tanuló diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy Szlovákiában magyar nyelven versenyezhessenek. Sajnáljuk, hogy nem áll módunkban a hazai szlovák diákokkal összemérni tudásunkat, ugyanakkor hálásak vagyunk a tanár úrnak ezért a lehetőségért.

A versenyfeladatok minden évben öt korosztály részére készíti el három napos munkával a 46 ország küldötteiből álló feladategyeztető konferencia angol nyelven.

A magyar nyelvű feladatsorok és az egyes kötetek előállítását Erdős Gábor tanár úr végzi, köszönet a szakszerű, precíz munkáért.

A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny egy világverseny: Albánia. Ausztria, Banglades. Belgium. Bolívia. Brazília, Columbia, Costa Rica, Horvátország, Ciprus, Csehország, Ecuador, Finnország, Franciaország, Németország, Ghána, Görögország, Honduras, Magyarország, Indonézia, Irán, Izrael, Írország. Olaszország, Jamaica, Kazahsztán, Kirgizisztán, Litvánia, Macedónia, Malaysia, Mexikó, Mongólia, Norvégia, Pakisztán, Panama, Peru, Lengyelország, Portugália, Románia. Oroszország, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, South Korea, Spanyolország, Svájc, Tunézia, Törökország, Ukrajna, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Uruguay, Venezuela, Vietnam vesznek részt a versenyben.

A verseny egy fordulós. Az 5-12. évfolyamosoknak 30 feladatból áll a tesztverseny kidolgozásra 75 perc áll rendelkezésükre. A 2. és 3-4. évfolyamosoknak 24 feladatuk van, amit 60 perc alatt kell megoldaniuk.

A verseny kiemelt célja az Európai Unió középtávú munkaprogramjával összhangban, a  természettudományi pályák iránti érdeklődés fokozása annak érdekében, hogy minél több jó képességű fiatal kerüljön a pályára. A versenyképességet megalapozó technológiai tudás nagyon nagy részben matematikai ismeretekre épül. Alapkövetelmény

  • a logikus gondolkodás,
  • az absztraháló képesség,
  • a jó megfigyelőképesség,
  • a kombinatív képesség,
  • a jó térszemlélet,
  • az igényes és pontos szövegértés fejlesztése,
  • a kíváncsiság és a tudásvágy felkeltése.

A történelmi áttekintés után, evezzünk hazai vizekre és nézzük a Selye János Gimnázium jutalmazott diákjainak és tanárainak névsorát:

  1. évfolyam – 120 versenyző

Klepáček László (I.N)                                   2. helyezés

  1. évfolyam – 113 versenyző

Csaplár Viktor                                             1. helyezés

Hübsch Dominik (II.N)                                 2. helyezés

Simonics Bence (II.N)                                   3. helyezés

Ipóth NikolettI (II.N)                                    4. helyezés

  1. évfolyam -138 versenyző

Vitálos Ágnes (III.N)                                    3. helyezés

Domján László (III.N)                                   21. helyezés

  1. évfolyam- 234 versenyző

Pinke Jakab Zoltán (I.A)                             1. helyezés

Pinke Andrea (IV.N)                                     2. helyezés

Markó Anna Erzsébet (I.A)                           5. helyezés

  1. évfolyam – 196 versenyző

Pszota Máté (II.A)                                        1. helyezés

Édes Lili (II.A)                                              2. helyezés

Bánki Bence (II.A)                                        4. helyezés

Czibor Dóra (II.A)                                         5. helyezés

III. évfolyam- 161 versenyző

Csenger Géza (III.A)                                   1. helyezés

Bugár Gergely (III.A)                                   4. helyezés

Andruskó Zoltán (III.A)                               5. helyezés

Izsóf Ottó (III.A)                                          6. helyezés

A versennyel egyidőben zajlott a matematika érettségi írásbeli része, így a negyedikes tanulók közül csak heten vettek részt a versenyen. Akik mégis vállalták a megmérettetést iskolánkból:

  1. évfolyam

Varga Tamás (IV.A)                                      2. helyezés

Bukovszky Gergely (IV.A)                           3. helyezés

Kotiers Mihály (IV.A)                                   4. helyezés

Kulcsár Szabó Péter (IV.A)                           6. helyezés

A felsorolt diákok és az első helyezést elért tanulók felkészítő tanárai tárgyi jutalomban részesültek.

A Selye János Gimnázium tanárai közül: Horváth Fél Szilvia, Horváth Katalin, Bukorné Both Emőke és Fonód Tibor.

Ezúton mondunk köszönetet valamennyi résztvevő iskolának és a szponzoroknak: Dr, Pintér Ferenc – Nagykanizsa főszervező, Tonex KFT, Városháza, Orosz Őrs – geográfus, RNDr. Ipóth Barnabás, Kollár Zoltán vállalkozó, Farkas Veronika – Limes Galéria, Városi könyvtár, Selye János Egyetem Könyvtár, Selye János Gimnázium, Igar Péter vállalkozó.

Horváth Katalin

hirdetés
Previous articlePeugeot 208 1.2 PureTech Allure: A megújult család egyik attraktív képviselője
Next articleTisztújító komáromi járási konferencia