HAZA HÍR-MIX A nemzet bizodalma ha egyszer elenyészett

A nemzet bizodalma ha egyszer elenyészett

307
hirdetés

Bizonyára mindenki hallotta már élete során a bezzeg az én időmben, vagy amikor én még fiatal voltam kifejezést szüleitől, nagyszüleitől. Próbálom kerülni, mikor gyermekeimet oktatom, de olykor-olykor akadnak olyan pillanatok, amikor mégis elmélázok, milyen volt, amikor én még fiatal voltam.

1998-ban voltam első választó(mivel a választásokat szeptember végén tartották), ha csak kicsit is, de én is beleszólhattam a politika alakulásába, akkoriban még sokan tartották ezt fontosnak, a részvételi arány ugyanis 84,24 százalékos volt (egyértelműen ekkor volt a legmagasabb a választókedv az országban. Mečiar politikájának is köszönhetően). Az 1997-ben elfogadott választási törvény cselekvésre kényszerítette a magyar pártokat és vezetőiket, pártszövetségként, mivel a 3 magyar párt együtt indult a megmérettetésen 15 százalékos eredményt kellett volna elérniük, és erre semmilyen esély nem mutatkozott, elindították az egyesítés folyamatát, sikerrel!

Egység után, szakadás

A három magyar párt már a rendszerváltás után néhány hónappal megalakult: a liberális Független Magyar Kezdeményezés, később: Magyar Polgári Párt (MPP), a keresztény konzervatív Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) és a nemzeti irányvonalat követő Együttélés Politikai Mozgalom (Együttélés). A magyar pártok addig is együtt képviselték a magyar kisebbséget a parlamentben (1993-ig Prágában is). Az együttműködés tehát jó volt, az egyesülés után megpróbálták a leginkább egységessé tenni a pártot, de ahogy az lenni szokott, két kiskakas nem fért meg egy szemétdombon…. így egy idő után előkerültek a vélemény különbségek és különbözőségek. Nem tisztem megítélni, ki volt és lett árulóvá, nem is célom, gondolom, mindenki el tud számolni a lelkiismeretével.

Ami viszont a pártszakadáskor, és az azóta eltelt időszakban történt, a magyar politikai térfélen olyan sebeket ejtett a társadalmon és a polgárokon, amelyek nem gyógyultak be azóta sem, az akkori megosztottság csak tovább nőtt. A 26 évvel ezelőtti pártegyesítés nem hasonlítható össze az azóta megpróbált pártegyesítésekkel. Sajnos! Valóban igaza van Deák Ferencnek, aki szerint: „A nemzet bizodalma a fejedelemnek s kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet.”

És, hogy a támaszt nem sikerül 2009 óta visszaszerezni, azt látjuk és tapasztaljuk ma is. Ahogy azt is egyre inkább tapasztaljuk, hogy a bomlasztó erő belülről is dolgozik, látható volt ez a legutóbbi parlamenti választásokkor is, ugyan szépen összeállt egy 150 (149) nevet felsorakoztató lista, de a jelöltek összefogása a Szövetségen belül még sem jött össze.

Okosan megpróbáltak népszerű személyiségeket is felsorakoztatni összefogás címszó alatt, de nem lett száz százalékos a próbálkozás. Két okból. Egyrészt: voltak más pártokkal induló magyar jelöltek is, nem minden magyar jelöltet sikerült tehát „összefogni”. Másrészt: a 149 jelölt közül nem mindenki kampányolt úgy, mintha egy felé akarná húzni azt a bizonyos szekeret. Térjünk vissza egy gondolat erejéig a más pártokhoz: jelöltjeik elenyésző támogatást kaptak, ha a számokat összeadjuk is kevés lett volna a sikerhez, viszont többen„még mindig 3 magyar párt van” szlogent sulykolták a választók felé, így sokan távol maradtak, vagy inkább szlovák pártokra szavaztak.

Gondolkodjunk inkább a másik részén a dolognak, mert sokkal inkább az zavar, hogy a Szövetségen belül az akarat, mégsem sikerült teljes összefogásra, és nem tért észhez a magyar választópolgár a parlamenti voksolás óta sem, lehetőségünk lett volna nagyobb erőt demonstrálni az államfőválasztáson, de nem tettük, nem volt meg a megfelelő támogatottság, támogatás, még úgy sem, hogy közben előttünk van egy másik fontos esemény is, az EP-választások.

Az én időmben helyett, legyen fontos az ő idejük: gyermekeink jövője!

Nagyon sok mondatot lehetne úgy kezdeni, hogy mi lett volna, ha…. talán másként alakult volna. Kérdés az, mennyire éri meg ezekkel foglalkozni, sokkal inkább a jövő felé kell(ene) nézni, arra kell koncentrálni, hogy az összefogás valóban összefogás legyen, hogy a tisztviselők ne úgy vitassák meg a nézetkülönbségeiket, hogy mindenki azt lássa, itt bizony erős ellentétek vannak, a szekér nem szakadhat ketté. A célt már megfogalmazták: képviselőkre van szüksége a felvidéki magyarságnak, tudja ezt mindenki jobb és baloldalon, középen és szélen, tudják ezt a függetlenek és a párt színekben politizálók is, mégis valahol elveszik az eszköz, ami az egészet szentesítené.

Bárkivel beszélek, mindig ugyanazt a következtetést tudjuk levonni, rossz állapotban van a felvidéki magyar közösség, okoljuk érte az előző 3 és fél évtized politikusait, képviselőit, ne okoljuk őket, sok gondolkodó „képviselőnk” már a felhők szélén ücsörögve néz minket, és csalódott. Ne okoljunk senkit a saját kudarcainkért, nézzünk magunkba, kezdjünk el pozitívan gondolkodni, vegyünk elő jó példákat a múltból, azokat állítsuk magunk elé motivációnak, használjuk ki az adott lehetőségeket, vannak és nézzük meg, mit hoz(hat) a jövő. Most ismét előttünk van egy lehetőség, az Európai Parlamentbe még választhatunk be magyar képviselőket, de ahhoz az kell, hogy előre nézzünk, és ne a múltban keressük a hibákat, fogjunk össze, de ne úgy, hogy a másikban csak a hibát keressük, keressük a jót! Mert van! A múlt helyett nézzünk inkább a jövőbe, húzzuk egy felé azt a szekeret, gyermekeink jövője a tét!

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleA szerb elnök a halálbüntetés visszaállítását kezdeményezi, a külügyminiszter szerint ehhez alkotmánymódosítás kell
Next articleA komáromi kosarasok a liga alapszakaszának negyedik helyén