HAZA RÉGIÓ A múltat nem szabad elfelejteni: Felszántott tömegsírok könyvbemutató

A múltat nem szabad elfelejteni: Felszántott tömegsírok könyvbemutató

236
hirdetés

Biztos vagyok benne, hogy ha azt mondom, ez egy nagyon nehéz téma, mindenki egyet ért majd velem, aki olvasta a könyvet, amelynek bemutatóját tartották, dokumentumfilm vetítéssel együtt, április 12-én a gútai Adamis Anna Városi Művelődési Központban.

Dunajszky Géza könyve a Felszántott tömegsírok egyszerre sokkoló és megdöbbentő, hiszen olyan témához nyúlt hozzá, amelyekről sokáig nem szabadott szólni: hiszen Szlovákia területén 1944 márciusa 3-a és 1945 augusztusa 25-e között elkövetett tömeg és egyéni vérengzések történetét dolgozza fel. A kötet azoknakaz ártatlan áldozatoknak állít emléket, akiknek az volt a hibája, hogy az impériumváltás idején egyik eszmével sem szimpatizáltak, emiatt a hatalom útjában álltak.

Dunajszky, ahogy egyébként már többen is, akik foglalkoztak a témával, arra hívja fel a figyelmet, hogy a szlovák és cseh történészek azt állítják: 1945. május 9-e és 1948. február 25-e közt (vagyis a kommunista puccs időszakában) demokrácia volt az akkori Csehszlovákiában, közben pedig három és fél millió németet telepítettek ki, és közel egymillió magyart több hullámban deportáltak, kitelepítettek, vagy rákényszerítették őket a reszlovakizációra.

A könyv egyébként nem kimondottan a Beneš-dekrétumok hatásaival foglalkozik, hanem már a korábbi időszakok túlkapásait is feltárja, a már ismert tényeken kívül, hogy Přerovban és Ligetfalun voltak tömegmészárlások, felelevenít más gyilkosságokat is a II. világháború végéről, kelettől nyugatig.

A szlovák történészek általában 211 tömegsírról és 5304 áldozatról tudnak a Felvidéken, legalábbis ennyiről szoktak értekezni, de Dunajszky feltételezi, hogy sokkal több lehet. A könyvben hivatkozik arra is a szerző, hogy Szlovákiában 107 koncentrációs tábor volt, ezek mellett temetők létesültek, ám amint megszűntek a koncentrációs táborok, és miután a németeket 1949-ben kitelepítették, ezeket a tömegsírokat felszántották.

A könyvben szó esik Esterházy Jánosról is, de egy összefoglaló is olvasható benne arról, milyen veszteségek érték a felvidéki magyarokat a két világháború közötti időszakban és a II. világháború után.

A könyvbemutatón levetítették a Népírtás Pozsonyligetfalun című könyvet, amelyet Géczy Dávid és Udvardy Zoltán rendeztek. A film a přerovi és a ligetfalusi tömeggyilkosságok eseményeit dolgozza fel, és keresi az összefüggéseket a két esemény között.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleA Komáromi Kórház az egészségügyi világnap alkalmából ingyenes kivizsgálásokat szervezett a sürgősségi felvételi osztályon
Next articleBeiratkozások Gútán