HAZA HÍR-MIX A legeredményesebb diákok polgármesteri fogadása

A legeredményesebb diákok polgármesteri fogadása

1013
hirdetés

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Komárom város polgármestere, Stubendek László a patinás Tiszti pavilon dísztermében fogadta az év legjobb, legeredményesebb diákjait, akiket tanulmányi előmenetelük, versenyeredményeik és egyéb tevékenységük elismeréseként az iskolájuk nevezhetett a város legjobbjai közé. Volt iskola, ahol a megszabott kvóta kevésnek bizonyult, így további helyeket kértek, ennek ellenére nem sikerült mindenkinek helyet biztosítani, aki az eredményei alapján megérdemelte volna. De számos más iskolában is bizony rendre kiszorulnak olyanok, akik az érdemeik alapján szintén ott lehetnének, de a megadott létszám behatárolja a lehetőségeket. Így elmondható, hogy idén is a legjobbak legjobbjai foghattak kezet a polgármester úrral, Knirs Imre alpolgármesterrel és Szénássy Tímea illetékes önkormányzati bizottsági elnökkel és fogadhatták személyes jókívánságaikat.
Minden jelenlévő diáknak, felkészítő tanárnak és szülőnek gratulálunk, hiszen az, hogy növendékeik, gyermekeik a legjobbak között lehetnek, a tehetségen túl a kitartó és odaadó munkának köszönhető, amit ezek a gyerekek, fiatalok letettek az asztalra. Nemcsak iskolájuknak szereztek ezzel dicsőséget, de Komárom városát is méltón képviselték a járási, megyei, országos és nemzetközi megmérettetéseken!

A névsort ITT töltheti le.

A fotókat pedig ITT tekintheti meg.

-krá-

komarno.sk

hirdetés
Previous articleOrosz Örs kutató kapta az idei Lőrincz Csaba-díjat
Next articleA 60 éves Jókai Alapiskola küldöttsége fogadása