HAZA HÍR-MIX A KOMVaK új elnöksége komolyan gondolja a cég talpra állítását

A KOMVaK új elnöksége komolyan gondolja a cég talpra állítását

738
hirdetés

Évekbe telhet, míg mérlegképes lesz a komáromi vízművek!

Fejét mélyen lehajtva hallgatott a komáromi önkormányzat „kemény magja”, élén Andruskó Imrével, Gajdáč Ondrejjal és Glič Konštantinnal, amikor a KOMVaK új elnökségének elnöke, Balogh Zsolt a cég szemléletváltásáról számolt be, Domonkoš pedig ismertette a cég jelenlegi gazdasági helyzetét, illetve a távlati elképzeléseket. Úgy tűnik, az új cégvezetés egyfajta kihívásként néz a cég talpra állításának feladata elé.

KOMVAKA KOMVaK elnöksége kétharmad részében megújult. A cég vezetésének elnöke Balogh Zsolt azonban szemléletváltást is ígért. Elsősorban azt, hogy a városi cég tevékenységét a nyíltság jellemzi majd, folyamatosan kívánják tájékoztatni a város közvetlen vezetését, illetve a képviselőtestületet. Nem akarnak hivatalos levelezést, hiszen a közvetlen kapcsolat, a személyes találkozások hasznosabbak, mint a személytelen írásbeli tájékoztatás. Legfontosabb feladatának egyelőre azt tartotta, hogy a KOMVaK és a Haas Kft. közötti előnytelen jelzálogkölcsön-szerződést felbontsa és olyan alapokra helyezze, amely már nem veszélyeztetné tovább a cég, vagyis a város vagyonát. Egyelőre úgy tűnik, az év végéig sikerül megegyezniük. – Azt szeretnénk elérni, hogy a komáromiak érezzék, hogy a vízművek állnak az ő szolgálatukban, és nem fordítva. – Különféle új szolgáltatásokat szeretnénk bevezetni, a cég internetes oldalán pedig folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot például az ivóvíz minőségéről, keménységének fokáról – mondta az igazgatótanács elnöke. Nem titkolta, hogy a cég tevékenységén belül is változások bevezetését tervezik, több posztra pályázatot írnak ki, illetve csökkenteni szeretnék a beszállíti tevékenységet, s amit lehet, önerőből végeznek el. Ennek az igyekezetnek már jövőre érződnie kell a gazdasági eredményekben. Domonkoš mérnök is kendőzetlen nyíltsággal szólt a cég KOMVAK2katasztrofális helyzetéről. Tavaly 5 (!) ezer eurós nyereséget mutatott ki a KOMVaK, miközben a cég folyamatosan növelte tartozásait. Szerinte három oka van a cég eladósodásának. Egyrészt meggondolatlan beruházásokba kezdtek, amelyekbe ugyan a kötelező 5 százalékos önrészt még befizették, viszont az építkezések költségvetését jelentősen túllépték, s azok kifizetésére kölcsönt kellett felvenniük. Napjainkban az aktívum 96 százalékát az adósságok viszik el. Domonkoš mérnök véleménye szerint komoly takarékossági intézkedéseket kell foganatosítani ahhoz, hogy talpon tudjon maradni a KOMVaK. Azonnali intézkedéseket is foganatosítottak annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a kiadásokat. Így szűkítik a szolgálati utak számát, ellenőrzik a belső kiadásokat, a reprezentációs alapot minimálisra csökkentik. Ennek eredményeképp a tavalyi 4 ezer euró nyereség helyett idén 55 ezres, 2016-ban pedig 100 ezer eurós nyereséggel számolnak. Ha elképzelésük beválik, 2017- ben akár 150-200 ezer euró lehet a cég nyeresége, amelyet elhatározásuk szerint a vállalati, vagyis a céggel kapcsolatos városi vagyon megújítására fordítanának. Új jutalmazási rendszer kidolgozását is elhatározták, ahol az elsődleges cél a személyi motiváció lesz. A cégtanács tagjainak beszámolója alapján a KOMVaK valóban mélyponton van, ám átgondolt és megfontolt intézkedésekkel talpra állítható a cég. Az azonban biztos, hogy hosszabb ideig nem kerül majd sor megfontolatlan, veszteséges beruházásokra.

DUNATÁJ HETILAP 41/2015

fotók: a kraliktv videófelvételéből

hirdetés
Previous articleŠkoda Superb 2.0 TDI 110 kW Style: Radikális előrelépés!
Next articleA Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének jubileumi kiállítása Komáromban